HAZA SPORT Válaszra várva, avagy mit titkol a KFC?

Válaszra várva, avagy mit titkol a KFC?

3371
hirdetés

A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) nemrég a példás tisztségviselői tevékenységért MUDr. Ivan Chodák Fair Play díjban részesítette Baráth Györgyöt, a Komáromi Football Klub – KFC elnökét. Ebből az alkalomból, március 14-én az eddigi munkájával, a valóra váltott és a még meg nem valósult terveivel, a helyi stadionépítés odázgatásával és a focista-utánpótlás biztosításával kapcsolatban, stílusosan 11 kérdést akartam személyesen vagy telefonon keresztül feltenni neki. Sajnos, válaszokat közel két hét elteltével sem kaptam, pedig azok egy része olvasóink információi, észrevételei alapján született, s az újságírónak akár kényes kérdésekben is kötelessége a hiteles tájékoztatásuk…

fotó: dunataj.sk

Március 14-én sikerült telefonon beszélnem Baráth elnök úrral, akivel közöltem a nagyinterjú készítésére vonatkozó szándékomat. Egy személyemet nem érintő (ezt ő is hangsúlyozta), zavaros magyarázkodásba kezdett. Annak az volt a lényege, hogy addig nem akar interjút adni, amíg a szerkesztőség el nem árulja neki azt, hogy a dunataj.sk portálra korábban ki írt egy a KFC-t állítólag bíráló cikket. Megígérte, hogy a klubjuk ezen óhaját majd levélben is közlik a szerkesztőséggel.
Mivel az említett cikkhez semmi közöm sem volt, Baráth Györgynek még aznap e-mailben elküldtem az interjúkérdéseket. Kiemeltem, hogy e kérdésekre legkésőbb március 21-ig várjuk írásban vagy szóban a válaszait. Ellenkező esetben a szerkesztőség kénytelen lesz a portálon csak a kérdéseket megjelentetni, ahogy ilyen esetben szokás, azzal a megjegyzéssel, hogy az interjúalany nem volt hajlandó válaszolni.
Miután válaszlevelet nem kaptam, egyéb elfoglaltságaim miatt március 21. helyett 23-án ismét telefonon kerestem Baráth urat, emlékeztetve őt a meg nem valósult interjúnkra. Akkor csak annyit mondott, hogy megbeszélésen van, nem ér rá, és köszönés nélkül letette a telefont. A dunataj.sk szerkesztősége azonban a KFC elnökének aláírásával, de az elnök nevét fel nem tüntetve még aznap – postai úton – levelet kapott, amely a portálon február 11-én, Mi történik a komáromi tehetségekkel? címmel írt cikkel foglalkozik. Kérve a szerző teljes nevének elárulását, mert szerinte anélkül az félrevezető… Bár a tervezett interjúm nem függ össze az emlegetett ominózus cikkel, annyit azért megjegyeznék, hogy a szerkesztőségek nem kötelesek felfedni az informátoraik kilétét! Ellenkező esetben ugyanis sok hasznos információtól fosztanák meg magukat.
Ettől függetlenül, továbbra is első kézből, vagyis Baráth úrtól szerettünk volna válaszokat kapni az e-mailben elküldött 11 kérdésre. Azokban ugyanis egy olyan sportklubot érintő, közérdekű (!) témákról van szó, amelyet Komárom város minden évben jelentős támogatásában részesít. Ráadásul a busás magyar kormánytámogatással évek óta tervezgetett stadionépítés sem lehet csak a KFC szigorúan titkolt belügye! A válaszait az olvasóinkkal együtt továbbra is türelmesen várjuk, hiszen a Fair Play díj minden esetben tisztességes, korrekt hozzáállásra, egyenes beszédre is kötelez. Persze, a hallgatás szintén lehet „beszédes“, de azt már az olvasók maguk döntsék el, hogy mire következtetnek a válaszadás megtagadásából…

Az alábbiakban közzétesszük az egyelőre válaszok nélkül maradt kérdéseket:

1. Gratulálunk a megtisztelő díjához! A saját véleménye szerint leginkább milyen eredményével érdemelte ki azt, hogy a SFZ ekképp ismerte el a munkásságát?
2. Jelenleg hol tartanak a fociakadémia, illetve a tehetséggondozó központ létrehozásával? A két magyarországi szakember: Vincze István és Szijjártó István is ez ügyben tevékenykedik a klubjuknál, vagy más feladatokat látnak el?
3. Sokakat foglalkoztató téma a régóta tervezett stadionépítés. A közbeszerzés második eredményét is törölniük kellett. Az indokok közt a komáromi-felcsúti nyertes konzorcium túl alacsony ajánlatának nem körültekintő kivizsgálása is szerepelt. Úgy véli, hogy már minden kérdéses pontot tisztáztak, és valamennyi problémát elhárítottak? Mikor írhatják alá a szerződést a kivitelezővel?
4. A magyar kormánytól cca 11 millió eurót kaptak a stadionépítésre. A közbeszerzés 11 millió + áfa értékben írták ki, azonban a győztes pályázat megvalósítása 19 millió euróba kerülne, s a többi ajánlat is 23-25 millió euróról szól. Újabb magyarországi támogatásból, az SFZ-től, a szlovák államtól, szponzoroktól vagy hitelből teremtik-e elő a hiányzó 8 millió eurót?
5. Előfordulhat, hogy pénzhiány miatt csak részben újítják fel a stadiont?
6. Az olvasóink hívták fel a figyelmünket a furcsa helyzetre, hogy a KFC-n belül legutóbb 2017-ben volt elnökválasztás, négy éve nem hívtak össze taggyűlést, s már két éve lejárt az ön elnöki mandátuma. Igaz mindez, s mi az oka?
7. Taggyűlés hiányában azon Szüllő Béla alelnök lemondását sem fogadták el, e tényt csak az elnökség vette tudomásul, ami ez esetben kevésnek bizonyul. Tehát hivatalosan még mindig ő az alelnök, mit fűzne ehhez?
8. Egyes olvasóink fájlalják, hogy a felnőtt csapatnál nem találni olyan focistát, aki végigjárta volna a KFC utánpótlás csapatait, azaz a klubjuk továbbra sem tud a saját neveltjeire hagyatkozni. Komárom másik sportbüszkesége, a röplabdacsapat viszont arról híres, hogy több saját játékossal a soraiban éri el sikereit. Ön elégedett a KFC utánpótlás-nevelésével?
9. Miért nem vásárolták meg a Nyitra megye tulajdonában levő, gadóci telket az edzőközpont létesítéséhez, pedig állítólag arra a megyei illetékesek már egy évvel ezelőtt is áldásukat adták?
10. A 80. életévéhez közeledve még mely´ KFC-vel kapcsolatos terveit szeretné megvalósítani? Célja-e, hogy a klub feljusson az I. osztályba, ami a jelenlegi vezetőedző szerint a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt hiú ábránd?
11. Hogyan érzi, az ereje, egészsége és/vagy más tényezők még meddig teszik lehetővé az elnöki feladatkör ellátását?

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleÉS?! Ünnepélyes keretek között átadták Komárom-Örsújfalu felújított „romkultúrházát“
Next articleSzabotázs miatt jelentette fel a Smer-SD a minisztereket