HAZA DUNATÁJ Üzletből lesz elég, de miből vásároljunk?

Üzletből lesz elég, de miből vásároljunk?

806
hirdetés

Elektronikai nagyáruház épül Komárom főútja mellett

Komáromban gomba módra szaporodnak az üzletházak. Elég csak a benei részt néznünk, ahol a Diego nagyáruház készülő modern épülete köszönt ránk a főút mellett, de nyílt titok, hogy a valamikori Hydrostav n. v. komáromi  telephelyén is elkezdődtek az építkezési munkálatok – igaz, lengyel cég végzi – itt az év végéig szeretnék átadni a Merkury Market új üzletházát. Építkezés kezdődött a Billa és a Komáromi Jókai Színház közötti területen is. Örömteli, hogy itt legalább komáromi vállalkozók emeltetnek üzletházat.

Az új áruház egyelőre az Euronics fantázianevet viseli, de nagy valószínîség szerint ez még változni fog. Ami azonban szinte biztos, az új üzletközpont alagsorában egy 31 személygépkocsi parkolását lehetővé tevő mélygarázst nyitnak, ami mindenképpen hozzájárul majd a belváros jelenleg még mindig megoldatlan parkolási gondjainak enyhítéséhez, hiszen az épület előtt további 9 parkoló áll majd a vásárlók szolgálatára.

Az egyik főberuházó a Šeko shop, amely első üzletét még 1991-ben nyitotta meg Komáromban, s azóta már „kinőtte“ ennek kereteit. Az építkezés befejezése után az eddigi 600 m2-es alapterületről ennek több mint duplájába, vagyis 1300 m2-es vásárlóterületre költöznek át.

A kétszintes üzletházben a Šeko shop üzlete mellett a másik nagy beruházó a Com-Klíma cég lesz, mely azonban egyelőre nem szándékozik a hajógyár mögötti épületéből áttelepülni, így az épülő helyiségeket kisebb vállalkozások számára szeretné bérbeadni, tehát mintegy 2700 m2-nyi területen lehet majd vásárolni.

De miből?

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleGálvölgyi János 65 éves
Next articleMár nem kell jelentkezni