HAZA HÍR-MIX Útfelújítás Komáromban

Útfelújítás Komáromban

939
hirdetés

Untitled-1Biztosan emlékeztek arra, amikor pár hónappal ezelőtt belengettem a nagy komáromi útfelújítás tervezetét. Az ötlet ugyan nem tőlem származott, de teljes mértékben mögé tudtam állni. Dióhéjban arról volt szó, hogy más szlovákiai városok mintájára, a rendkívül alacsony kamatokat kihasználva, hitelből újítanánk fel pl. az egész Eötvös utcát, a Duna rakpartot, vagy éppen a Singellőben futó Komáromi Kacz utcát.

A gazdasági osztály feje, Kóňa Bohumír is elmondta, hogy a város pénzügyi szempontból jól áll, stabil, és abszolút hitelképes. Az utak felújítása ráadásul egy percet sem várhat, ezért én teljesen jó ötletnek tartom ezt a fajta finanszírozást. Itt megjegyezném, hogy régebben a parkolókkal kapcsolatban olyan kijelentést tettem, mely szerint hiba a pénzt betonba önteni, de a város a foltozáskora, esetleg egy rövid szakasz felújításába enélkül is évi százezreket ver el. Így viszont több kilométer is megvalósulhat egy kalap alatt. A kivitelező ráadásul 10 év garanciát is vállal majd, ami azt jelenti, hogy ezen időszak alatt egy centet sem kell már ezekre költeni. Az eddig a foltozásra szánt pénzt tehát a hiteltörlesztésre fordíthatjuk, és az évi egy utca felújítására szánt összegből pedig továbbra is törődhetünk azokkal a részekkel, melyek majd kiesnek a mostani szórásból. Mivel a Lehár utca is ebből újulna meg, az arra szánt pénzt járdákra költenénk, ami szintén égető probléma.

A kényes külterületekkel kapcsolatban is volt egy javaslatom, hogy a lekapart régi útburkolatot ezeken a helyeken szórjuk szét. Ez egy jól működő manőver, hiszen nyáron a melegtől a szétszórt aszfalt darabkák összeállnak, így bizonyos helyeken megszűnhet az esőt követő sártenger problémája is. Mindent ki kell tehát használni, így ezt is. Amikor ezt szóba hoztam, kiderült, hogy a város vezetése is hasonlóan érez.

Legnagyobb döbbenetemre viszont azoktól az idősebb képviselőktől érkezik a kritika, akik már 10, vagy éppen több éve bent ülnek. Elhangzott például az is, hogy hitelből még a hülye is meg tudja oldani. Nos, kérdem én, eddig miért nem nyúltak ehhez a variánshoz? Az igaz, hogy a kamatok csak mostanra másztak a béka feneke alá, de ha már így van, miért ne használnánk ki? És miért bagatellizáljuk ezt el?

Fekete Péter remekműve

Fekete Péter remekműve

Aztán azt is egyre inkább hallani, hogy ez csupán egy lakosság által finanszírozott kampányfogás. Néhány háttérember, aki eddig is csak a rombolással volt elfoglalva, bizony ezt terjeszti. Sajnálatomra pedig több általam nagyra becsült egyén is hajlamos bedőlni ennek. Kérdem én: két és fél évvel a választások előtt milyen kampányról beszélünk? Egyáltalán milyen hozzáállás ez? Az emberek rendes utakat, járdákat akarnak! Akkor most elkaszáljuk mindig, ha nem nekünk jut eszünkbe? Elkaszáljuk, csak hogy a másik ne adhassa mellé a nevét? Elkaszáljuk irigységből? Elkaszáljuk kicsinyességből? Elkaszáljuk sunyi politikai okokból? Elkaszáljuk, csak mert néhány pénzember terveibe ez nem illeszkedik? Elkaszáljuk, csak mert olyanok háborognak rajta, akik még eddig semmi jót nem csináltak Komáromért? S ha már kampány: minden előre mutató ötletet kaszáljunk el, mert az valakit reklámoz?

S ha már kaszálunk, hol van a béterv? Hol egy másik ötlet? Ja, az nincs, de azért ez sem jó…

Nos, nemet lehet mondani, de akkor ezek az egyének onnantól kezdve nézzenek jó mélyen a lakosok szemébe, és mondják el, magyarázzák el nekik, miért is fog kelleni továbbra is a szétcseszett utakon manőverezniük. Mondják el nekik, miért idegenkednek az alacsony kamatos hiteltől, miközben a polgárok között is népszerű, bevett dolog. Azt se felejtsék ki, hogy eddig miért nem tettek meg mindent azért, hogy ne kelljen ehhez folyamodnunk? Magyarázzák el azt is, hogy miért nem gyűjtöttek össze elegendő pénzt az elmúlt 10-20 évben?

Hogy miért jutottunk ide?

Azt is hozzáteszem, hogy nincs itt semmilyen burkolt fenyegetés, nem kell megint a testületen azon pampogni, hogy a nyilvánosság erejével próbálok zsarolni néhány képviselőt. Nyugodtan ellene lehet szavazni, hiszen ehhez mindenkinek joga van. Ez esetben viszont már nem lesz elég a piros vagy a sárga gomb megnyomása. Ezúttal magyarázatra is szükség lesz. Erről kezeskedem.

A komáromiak ugyanis jó (!!!!!) utakat akarnak. Nem tegnaptól, nem múlt évtől, hanem már évtizedek óta.

 

 

napigerzson.sk

hirdetés
Previous articleSzeretethíd Kolozsnémán
Next articleŐk színezik újra a mARTfeszt zenei színpadát