HAZA KÜLFÖLD Ukrajnai tüntetések – Az ellenzék szerint öten vesztették életüket

Ukrajnai tüntetések – Az ellenzék szerint öten vesztették életüket

1447
hirdetés
ukr
Élő videó – kattints a fotóra

Az ukrán ellenzék orvosi központjának szerda esti közlése szerint öt tüntető vesztette életét a heves kijevi összecsapásokban, és 300-an megsebesültek a zavargásokban részt vevő radikális ellenzékiek közül.

„Mostanáig öt embert öltek meg. Mintegy háromszáz a sebesültek száma (kedd) éjfél óta” – idézte Oleh Muszijt, a tüntetőket ellátó önkéntes orvosi szolgálat koordinátorát több ukrán sajtóorgánum.
Az orvos szavai szerint ötből négy áldozat lőtt sebek miatt halt meg. Hozzátette, hogy két haldoklón az orvosok nem tudtak segíteni, mert a Berkut alakulat rohamrendőrei épp akkor léptek támadásba.
Jelenleg a sérülteket az „ellenállás parancsnokságán”, a Szakszervezetek Házában látják el, mivel az Európai téren lévő egészségügyi állomást a belügyi egységek lerombolták – mint mondta -, kitörték az ablakait és az ajtóit.
Az önkéntes orvos hozzátette, hogy előző nap egy vöröskeresztes ruhát viselő önkéntesüket egy rohamrendőr háromszor hátba lőtte gumilövedékkel, miközben előbbi segítséget próbált nyújtani egy sérült tüntetőnek. Muszij állítása szerint a Berkut olyan új típusú könnygázt használ a tüntetők ellen, amely sokkal veszélyesebb az egészségre.
Közben az ukrán védelmi minisztérium közölte, hogy a hadsereg nem avatkozik be a belügyi alakulatok és a tüntetők közötti összecsapásokba, valamennyi katona és minden haditechnikai eszköz az állandó állomáshelyén van.
A zavargások kora este sem csitultak a parlament és a kormány épületének helyet adó Hrusevszkij utca két végében, a Függetlenség terének szomszédságában lévő Európai térnél, illetve a Dinamo futballklub stadionjánál. A tüntetők továbbra is kövekkel és Molotov-koktélokkal támadják a rendvédelmieket, akik közben vízágyús autókkal locsolják az utcában gyújtott tüzeket, időről időre fény- és hanggránátokat vetnek be a tüntetők ellen.
A demonstrálók újabb barikádot kezdtek deszkákból és mindenféle alkatrészekből építeni az Európai térnél, és újabb frontot nyitottak a kormánynegyedben az elnöki hivatalnál az épületet őrző rohamrendőrökkel szemben.
Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő üzenetében arra kérte a belügyi alakulatok tagjait, hogy szüntessék be a harcot a demonstrálókkal szemben.
Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) ellenzéki párt elnöke közölte, hogy „este a Majdanon” beszámol a Viktor Janukovics ukrán elnök és az ellenzéki vezetők szerdai megbeszéléséről.

MTI

hirdetés
Previous articleKomáromi autótesztelő: Ford Fiesta 1.0 EcoBoost: „Évmotor” + automata váltó…
Next articleKitüntetések a magyar kultúra napján