HAZA KÜLFÖLD Újraalakult az amerikai kongresszus magyar törvényhozói csoportja

Újraalakult az amerikai kongresszus magyar törvényhozói csoportja

870
hirdetés

Andy Harris és David Joyce republikánus, valamint Marcy Kaptur demokrata képviselő a 113. amerikai kongresszusban újraalakította a magyar caucust (törvényhozói csoportot) – derült ki a politikusok által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.

Harris, Joyce és Kaptur képviselő egyaránt a kongresszus magyar baráti tagozatának társelnöke lesz, miután a posztot korábban együtt betöltő Steve LaTourette republikánus és Dennis Kucinich demokrata képviselő visszavonult. A Magyarországgal rokonszenvező és a kétoldalú kapcsolatok fejlődését támogató törvényhozói csoport tagja lesz még Mario Diaz-Balart, Carolyn B. Maloney, Timothy J. Ryan , Henry A. Waxman, akik további támogatók csatlakozását várják.
A társelnökök közleménye erősnek nevezte a két országnak a sokoldalú gazdasági együttműködésre, a közös NATO-tagságára, valamint az amerikai és a magyar népnek a szabadság iránti mély elkötelezettségére épülő kapcsolatait. A caucus vezetői egyebek mellett gratuláltak Magyarországnak az új alkotmány elfogadásához, amely „fontos fejezetet zár le az ország posztkommunista múltjában, és elő fogja segíteni minden állampolgára szabadságjogainak biztosítását”.
A társelnökök elismeréssel szóltak az amerikai magyarságnak az amerikai kultúrához, jóléthez, valamint az amerikai-magyar kapcsolatokhoz való óriási hozzájárulásáról. Mint rámutattak, a másfél millió amerikai magyar különleges hídszerepet tölt be a két ország között.
„Örülök, hogy az Egyesült Államok és Magyarország közötti erős kapcsolatok szószólója lehetek. Együttműködve képesek leszünk szembenézni az országaink előtt álló kihívásokkal, miközben fenntartjuk elkötelezettségünket a szabadság, a demokrácia és a gazdasági biztonság mellett” – hangoztatta a sok magyar lakta Ohióban megválasztott Marcy Kaptur, aki a képviselőház rangidős női tagja, és régóta támogatója a magyar caucusnak.
Andy Harris az amerikai kongresszus egyetlen magyar származású tagja, aki 2010-ben, a képviselőházba történt első megválasztása után csatlakozott a tagozathoz. A közlemény szerint az újraválasztását követően azért döntött úgy, hogy vezető szerepet vállal a csoportban, mert megítélése szerint a magyarokat és az amerikaiakat elválaszthatatlanul összeköti a szabadság és a lehetőségek iránti elkötelezettségük, ami miatt a két országnak a jelentősebb gazdasági és biztonságpolitikai kezdeményezéseken keresztül tovább kell mélyítenie együttműködését.
A szövetségi képviselőházba első ízben megválasztott David Joyce szintén ohiói, s fontosnak érzi az amerikai magyar közösséggel való együttműködést és a két ország közötti kapcsolatrendszer bővítését.
A kétpárti törvényhozói csoport, amelynek neve hivatalosan Kongresszusi Magyar Amerikai Caucus, 2003-ban alakult meg a néhai Tom Lantosnak a javaslatára, aki a képviselőház külügyi bizottságának volt az elnöke. Kommünikéjében a caucus vezetése ígéretet tett arra, hogy a Lantos és a Kucinich által elvégzett jelentős munkára fog építeni.

MTI

hirdetés
Previous articleA Punnany Massif duplázni fog az EFOTT-on
Next articleBerlusconit adócsalásért másodfokon is elítélték