HAZA SPORT Újabb hazai döntetlen Homonna ellen, visszaesett a hatodik helyre a KFC

Újabb hazai döntetlen Homonna ellen, visszaesett a hatodik helyre a KFC

679
hirdetés

Sorozatban második mérkőzésen sem tudtak gólt szerezni a lila-fehérek

Augusztus első hétvégéjén bravúros egy ponttal és jobb játékot felmutatva tértek haza a komáromiak Kassáról, így esélyesként fogadták újabb keleti ellenfelüket.

Az első félidőben nem sok történést jegyezhettünk fel, a két fél nem kényeztette el a szerény létszámban megjelent nézőközönséget. A második félidőben Nguidjol beállása felpezsdítette a játékot, több lehetőség is adódott a gólszerzésre, azonban az áttörés így sem érkezett meg, így két pontot veszített a bajnoki címre is esélyesnek tartott KFC.

A hatodik fordulóban csallóközi rangadót rendeznek – a komáromiak augusztus 21-én a DAC farmcsapatához, Somorjára látogatnak, a mérkőzés 10:30-kor kezdődik.

Konczer András

hirdetés
Previous articleGőzerővel zajlanak a munkálatok a Jókai Mór Alapiskolában
Next articleA Komáromi Kórházban jelenleg mindössze három koronavírusos beteget kezelnek