Kezdőlap DUNATÁJ Új esztendő, új feladatok

Új esztendő, új feladatok

141
MEGOSZTÁS

Kissé rövidebbre sikeredett az új év köszöntése, volt benne két vasárnap is, így lapunk a karácsonyi duplaszám mellett most már megkezdhette a sokszor túlságosan hosszúra nyúló munkáját. Hetente, rendszeresen jelenik meg a Dunatáj, viszi a jelentést az eseményekről, illetve előre jelzi azok kezdetét. A múlt év nagyon sok problémát okozott. A mindennapok szürkeségéből az embereket kizökkentette a koronavírus, a megszokottól eltérő tiltások. Tavaly, már az év elején érezni lehetett, hogy az emberek tízezreit súlyos tünetekkel és posztkovid kezelésre szorulón, még mindig a Covid-19 a veszélyes. Azok, akik megkapták az első, második, majd az év végén a harmadik oltást, nyugodtak lehetnek, hacsak nincs más szervi bajuk, legfeljebb náthásak lehetnek. Nagyon sok ismerőst temettünk el, közülük sokat fiatalon, de voltak közöttük középkorúak, vagy idősebbek is. Sok olyan temetésről hallottam, ahol az élettárs nem tudott megjelenni, szigorú karanténelőírás akadályozta meg, hogy végső búcsút mondjon annak, akivel évekig együtt voltak. A múlt év végén jelentkezett a Delta-variáns. Ismét ágynak estek az emberek, a súlyosabb eseteket a kórházban kezelték. Nem mindig eredményesen. És még itt áll előttünk az Omicron támadása. Fülembe cseng az angol virológussal folytatott beszélgetés, ahol a virológus kijelentette, hogy a Covid-19 olyan betegség, amely folyamatosan tudja magát megújítani. Ilyen az Omicron is. Ki tudja, milyen újabb variánsok szabadulnak fel, milyen mellékhatást képesek kifejteni, hány embertől kell idő előtt elbúcsúzni. Hogy mi vár ránk a 2022-es esztendőben?
Az, hogy végezzük becsülettel a munkánkat. Mi is. Az év elején az emberek egy része még küzd a betegséggel, valószínűleg kevesen maradnak, olyanok, akik nem hajlandók beoltatni magukat. A másik résznek pedig neki kell fogni a feladatai teljesítésének. Egyre kevesebben vagyunk, egyre jobban elöregszünk, a munka pedig ránk vár. Hétfőn megkezdtük a 2022-es évet. Hogy milyen lesz? Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, de nehéz. Mindannyiunknak kemény feladatok sorát kell teljesíteni, maradéktalanul. Hogy ez sok, vagy kevés, mindenki maga dönti el. Az államirányítás szénáját is jó lenne rendbe tenni, bár ehhez valójában nincs sok közünk. Az ellenzék az év folyamán többször kezdeményezett ülést a kormánytagok leváltására. A legtöbbször Roman Mikulec belügyminiszter leváltását szorgalmazták. Túlnyomó többségében viszont a parlament nem volt döntőképes helyzetben, így Mikulec végül tisztségében maradt. Leváltási kísérlettel éltek Mária Kolíková igazságügyi miniszter és Milan Krajniak munkaügyi miniszter személyével kapcsolatban is. Az ellenzék júniusban bizalmatlanságot kezdett Igor Matovič pénzügyminiszter, októberben pedig Richard Sulík gazdasági miniszter ellen is. Áll a harc a parlamentben, áll a harc a Covid-19 ellen. És mit tehet egy átlagpolgár? Mindent elvisel. Mert a törvény kimondja, hogy becsülettel, tisztességesen kell dolgoznunk és védjük a meglevőt…

-ml-

DUNATÁJ HETILAP 1/2022

Kép: pixabay

hirdetés