Kezdőlap BELFÖLD Üdülési csekkek Szlovákiában is

Üdülési csekkek Szlovákiában is

33
MEGOSZTÁS
51196Államilag támogatott üdülési csekkek bevezetését tervezi a szlovák kormány, a csekkekre belföldi üdülés esetén számíthatunk – közölte a pozsonyi Pravda saját információkra hivatkozva.

Az államilag támogatott belföldi üdültetés gondolata Szlovákiában nem számít újnak, a téma legutóbb a 2012-es előrehozott parlamenti választások előtt vetődött fel.
A Pravda úgy tudja: az üdülési támogatást március végén, második hangulatjavító csomagjának részeként mutatja be a szlovák kormány, amely az intézkedéstől az évek óta viszonylag gyengén teljesítő belföldi turizmus fellendülését is reméli.
Bár az új rendszerről minimális információk kerültek nyilvánosságra, azt már tudni lehet, hogy a szlovák közlekedésügyi, építési és vidékfejlesztési tárca idegenforgalmi stratégiájában számol az üdülési csekkek valamilyen formájának bevezetésével.

A szaktárca a rendszer kiépítésekor a szomszédos országokban, köztük a Magyarországon is sikeresen használt modellekből akar kiindulni.

A lap szerint amennyiben az állami támogatással kedvezményessé tett belföldi üdültetés rendszere és kerete hasonló lesz, mint a három évvel korábban felvázolt modellé, akkor az alkalmazotti viszonyban munkát vállalók számíthatnak az üdülési csekkre, amelynek éves összege valamivel a minimálbér alatt, vagyis 300 euró (megközelítőleg 95 ezer forint) körül lehetne. A korábban ismertetett elképzelések szerint az üdülési csekk keretösszegének felét a munkavállaló, felét pedig a munkáltató fedezné.
Az állami támogatás az lenne, hogy a munkáltató az általa fizetett részt levonhatná az adóalapjából.

Pravda.sk/mti/Felvidék.ma