HAZA HÍR-MIX Turul-emlékművel és Szent Koronával erősíteni a magyar egységet

Turul-emlékművel és Szent Koronával erősíteni a magyar egységet

662
hirdetés

„A totemként tisztelt turul a múltban a magyar törzsszövetség egységét jelképezte. Tegye ezt a jelenben is! Zárjuk le a törzsi háborúinkat, ahogy őseink tették, s az unokáink hálásak lesznek!” – fogalmazott Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke azon a szeptember 11-i nemesócsai ünnepségen, amelyet a helyi önkormányzat a Szent Korona másolatának fogadása és a község díszpolgára, Földes István által adományozott Turul-emlékmű avatása alkalmából rendezett meg.

A Szövetség képviselői, Forró Krisztiánon kívül Becse Norbert, e párt komáromi járási elnöke és Nyitra megyei képviselője, valamint Viola Miklós megyei képviselő és Zink Vass Nóra országos titkár, szívesen tettek eleget Válek Iván független polgármester és Szalay Tibor önkormányzati képviselő, a magyar párt helyi elnöke meghívásának. A házigazdák rajtuk kívül a nagylelkű adományozót, aki a Kárpát-medencében élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány elnöke, továbbá Sass Lászlót, az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének főkapitányát, valamint a két történelmi egyház képviseletében Lőrinc atyát és Görözdi esperest, illetve a testvértelepülések képviselőit is üdvözlték.

A nemzettudat-erősítő esemény a helyi református templomban lélekemelő ünnepi aktussal kezdődött: a Szent Korona Őrei méltóságteljesen vonultak be a szent ereklye másolatával és a jubileumi zászlóval a hívekkel megtelt szentélybe. Majd Wass Albert Előhangjával folytatódott, amelyből megtudhattuk, hogy a rosszindulatú emberek hogyan döntötték le a bolondnak tartott ember által, hittel a szívében, az ő Istenének újra és újra felépített oszlopot. Majd Görözdi Miklós esperes az Úrnak azért hálálkodott, hogy e világjárvánnyal, háborúval, gazdasági válsággal sújtott időszakban még vagyunk, s kérte, hogy még lehessünk is sokáig, rettegés nélkül – magyarként, itt, a szülőföldünkön, az összmagyarságot erősítve. A Magyar Szent Korona kapcsán kifejtette, hogy az a magyarság dicső múltját és összetartozásunkat jelképezi. Felhívta a figyelmet a tetején levő keresztre, ami az Úrba vetett hitünket, bizalmunkat jelzi manapság, a liberalizmus térhódítása idején is, amikor Európát erkölcsi pusztulás fenyegeti.

Az igehirdetés után odakinn, az OUCHA Fúvószenekar előadásában felcsendült a Himnusz, a helyi középiskolások pedig Csanádi Imre Turul című versével teremtették meg az emlékmű-avatáshoz méltó hangulatot. Válek Iván, Nemesócsa pogármestere ünnepi beszédében „dióhéjban“ összefoglalta a magyarság történelmének legfontosabb eseményeit. Kitért a turul honfoglalás legendájában leírt szerepére és a magyar államalapítás folyamatára,. Kiemelte: a pápa királyi koronával ismerte el Szent István államszervezői tevékenységét, s létrejött a kereszténység újabb erős bástyája… Azután a mai magyarokat arra figyelmeztette, hogy sose hagyják a feledés homályába veszni a valós történelmünket, s ezentúl a nemesócsai turulmadár is erre emlékeztet bennünket. „Őriznünk kell a gyökereinket! Bíznunk kell abban, hogy kitárt szárnyaival továbbra is óvja a magyar nemzetet, ahogy megóvta ezen országrészt is, amit ma úgy hívnak: Szlovákia” – fogalmazott, leszögezte: a magyaroknak köszönhetően maradt-marad meg Európa e része kereszténynek. Végül köszönetet mondott az adományozónak és mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy „mától e jeles és jelképes alkotással büszkélkedhet Nemesócsa”, s nemzetünkre Isten áldását kérte.

Majd Földes Istvánnal együtt leleplezték az emlékművet, miközben a Tápióbicskei Hagyományőrző Egyesület Tüzércsapata ágyúlövéssel tisztelgett a jelképes turulmadár és nemzetünk dicső történelme előtt. Az üzenet értékű alkotást Lőrinc atya szentelte meg, Görözdi esperes pedig megáldotta. Miközben az OUCHA Fúvószenekar előadásában felcsendült a Hazám, hazám című Bánk bán-ária, a helyi önkormányzat, a Szövetség és a testvértelepülés Győrújbarát képviselői megkoszorúzták az emlékművet.

A vendégek közül Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke ugyancsak szólt a lelkét is ünneplőbe öltöztetett sokasághoz. A közelgő helyhatósági és megyei választások kapcsán megragadta az alkalmat, hogy ismertesse a közel egy éve működő Szövetségben és a közösségünkben rejlő lehetőségeket. „Számszerű kisebbségben élve, ha megosztjuk a sorainkat, magunkat gyengítjük. Ha a szlovák politika gyengének látja a közösségünket, nem tekint partnerként a magyar képviseletre. Ha viszont erősek vagyunk, akkor a szlovák pártok együttműködésre kényszerülnek, mint Nagyszombat vagy Nyitra megyében. Ennek köszönhetően újulhattak meg a hosszú ideig elhanyagolt utak a déli járásokban, ezért részesülhettek a megyei forrásokból a lakossági arányuknak megfelelően a magyarlakta régiók. Az október 29-i választás tétje az, hogy megőrizzük bástyáinkat, sőt, tovább növeljük az erőnket” – magyarázta.

Úgy véli, hogy a jelenlegi aggasztó, hazai politikai-gazdasági helyzet kapcsán némi reménysugarat jelenthet az élet keserű igazsága: minden rosszban van valami jó. Hiszi, hogy bajban a magyar közösség még inkább összetart – határon innen és túl, és széthúzással nem gyengíti tovább a felvidéki magyarságot. „A totemként tisztelt turul a múltban a magyar törzsszövetség egységét jelképezte. Tegye ezt a jelenben is! Zárjuk le a törzsi háborúinkat, ahogy őseink tették, s az unokáink hálásak lesznek!” – tanácsolta.

Mielőtt az ünneplők a Turul-emlékmű előtt büszkén fényképezkedtek a Szent Korona másolatával, a helyi alapiskolások bemutatták az összetartozás táncát, a fúvósok nívós előadásában pedig felcsendült a Szózat és több eseményhez méltó induló, A lelkes gyerkőcök láttán hogyne hittük volna el a gyöngyöspatai Kiss Róbert által korábban énekelteket: „Él a magyar mindörökké, sosem veszhet el!/
Turulmadár őrzi népét, most is ránk figyel…” Nehéz időkben felettébb szükség van az efféle közösség- és lélekerősítésre, amit ezúton is köszönünk, Nemesócsa!

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés