HAZA RÉGIÓ Történelmi spanyol siker a Selye János Gimnáziumban

Történelmi spanyol siker a Selye János Gimnáziumban

1201
hirdetés

2018 március 20-án kezdetét vette a spanyol nyelvi olimpia országos döntője, melyen idén egy sokoldalú diák, Szakáll Lili (II.A) képviselte iskolánkat, városunkat, valamint az egész kerületet. Erre úgy nyílt lehetősége, hogy a kerületi fordulón az első helyet szerezte meg kategóriájában.

A spanyol olimpiát  minden évben a IUVENTA nevű szervezet rendezi meg. Feladatuknak tekintik a tehetséggondozást, továbbá a legrátermettebb és legszorgalmasabb diákok verseny általi megmérettetését. Tantárgyi olimpiákat és egyéb programokat szerveznek az érdeklődő ifjúság számára évről- évre.

Iskolánkban 2008 óta folyik a spanyol nyelv oktatása heti két, illetve három órában. Igyekszünk a gyerekekkel modern, játékos módszerekkel megszerettetni a nyelvet. Az érdeklődők több szakkörön is fejleszthetik nyelvtudásukat délutánonként. Kétévente tanulmányi utat szervezünk Costa Bravára, amely nagy sikernek örvend diákjaink körében. Idén felvettük a kapcsolatot egy mallorcai iskolával is. Tehát lehetőség bőven akad, ha valaki komolyabb szinten szeretne foglalkozni a nyelvvel.

De akkor térjünk is rá a számunkra jelenleg legfontosabbra, magára a nyelvi versenyre, melynek programja idén is kétnapos volt. Ez azért fontos megemlíteni, mert a rendezők a hivatalos részek mellett egy kicsit a hispán kultúrába is be szerették volna vezetni az ország legjobb spanyolosait. Tehát a program már a versenyt megelőző este elkezdődött. Erről az érintett, Szakáll Lili írta le élményeit néhány sorban: „A szervezők szórakozással egybekötött ráhangolódást biztosítottak számunkra. Először minden versenyzővel váltottunk pár szót, természetesen spanyol nyelven. A megismerkedés után spanyol anyanyelvű lektor segítségével interaktív szórakoztató előadáson vettünk részt. Az estét egy helyi tánccsoport előadása koronázta meg, akik flamencót mutattak be nekünk. A zene, a színes ruhák és a szenvedélyes táncok minden verseny előtti feszültséget elűzve teremtettek igazi latin hangulatot. Másnap reggel teljes nyugalommal álltam neki a feladatlapok megoldásának, köszönhetően tanárnőmnek, mert tudtam, mindenre felkészített.”

A verseny négy kategóriában zajlott és két főbb részből állt (írásbeli és szóbeli). Az előbbin nemcsak a nyelvtani tudást, de a szövegértést, fogalmazáskészséget, illetve szókincset is tesztelték. Utóbbin pedig egy felkészülés nélküli, rögtönzött szituációs gyakorlat keretén belül a beszéd folyékonyságát, a kiejtést, a tartalmat és a szóhasználatot is pontozták.

A verseny, majd az ebéd után a csoport a Prímási palota felé vette az irányt, ahol nemsokára elkezdődött az eredményhirdetés. Az esemény fényét emelte a színpompás helyszín és az illusztris vendégek is. A nagykövet úr ünnepi beszéde és néhány izgalommal töltött perc után kiosztották az emléklapokat, majd kihirdették az első három helyezettet is. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a teremben a két legmeglepettebb arc Lilié és az enyém volt, hisz bár titkon talán reméltük, egyikünk sem számított biztos győzelemre. De sikerült. Szakáll Lili, a Selye János Gimnázium másodikos tanulója, aki először indult spanyol versenyen, elhozta a legjobbnak járó trófeát. Én pedig először küldtem diákot ilyen versenyre, tehát az öröm és a megilletődöttség határtalan volt. Az iskola történetében először feljutottunk az országos spanyol csúcsra!  Mindkettőnk és az egész spanyolos csapat (tanárok és diákok) nevében mondhatom, hogy ez az eredmény hatalmas motivációként szolgál számunkra. Már készülnek is a tervek…

Végül pedig szeretnénk köszönetünket kifejezni mindenkinek, aki hitt bennünk, támogatott és velünk örült a sikernek. Remélem, elnézik nekem a cikk személyes hangvételét, de végül is nem minden nap lesz az ember diákja az ország legjobbja!

Musitz Marietta (spanyoltanár) és Szakáll Lili (kategóriájának országos győztese)

hirdetés