HAZA KÜLFÖLD Török-szíriai földrengés – Törökországban háromezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

Török-szíriai földrengés – Törökországban háromezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

436
hirdetés

Törökországban a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma 3419-re emelkedett – jelentette be kedd délelőtt Fuat Oktay török alelnök, így a Szíriában meghalt legkevesebb 1602 emberrel együtt a földmozgás már egészen biztosan több mint 5000 életet oltott ki.

Illusztráció, Pixabay

    Oktay is megerősítette, hogy a hideg és a téli időjárás megnehezíti a segítség célba juttatását és a mentést. Közölte, hogy a három legsúlyosabban érintett tartományba, Hatayba, Kahramanmarasba és Adiyamanba csak a mentéshez kapcsolódó járművek léphetnek be, és csak a mentési tevékenységet végző járművek hagyhatják el őket.
Törökországban a sebesültek száma 20 426-ra nőtt – közölte a török katasztrófavédelem (AFAD) kedden.
Az AFAD arról is beszámolt, hogy legkevesebb 5775 épület omlott össze a katasztrófában, miközben összesen 11 302 romba dőlt épületről érkezett hozzájuk bejelentés, de a fennmaradó közel 6000 épület állapotát egyelőre nem tudták felmérni.
Ismertették, hogy a földrengésekben érintett területek nagysága mintegy 110 ezer négyzetkilométer, amely nagyjából Törökország területének egyhetede.
A mentési munkálatokban nagyjából 24,5 ezer hivatásos vesz részt.
Gaziantep városában egy lakóházból a mentés 28. órájában után hoztak a felszínre egy édesanyát és hároméves gyermekét. Hatay tartományban a 29. órában szintén egy édesanyát és hat hónapos kisbabáját sikerült kimenteni, valamint egy másik helyszínen egy két hónapos kisbabát is ki tudtak húzni a romok alól.
Mindeközben Isztambulban ezrek lepték el a repülőteret, hogy önkéntesként menjenek a térségbe segíteni. A török légitársaság folyamatosan szállítja őket a földrengés sújtotta régióba.
Az Anadolu török állami hírügynökség hétfőn azt közölte, hogy csak Törökországban a katasztrófa sújtotta 10 déli tartományban mintegy 13,5 millióan élnek.
Az AFAD adatai szerint hétfőn az első, 7,7-es erősségű földrengés helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében következett be. A hajnalitól függetlenül a déli órákban egy újabb, 7,6-os magnitudójú földmozgásról is jelentést adott az AFAD Kahramanmaras tartomány Elbistan körzetéből.
Eddig 285 utórengést regisztráltak.

MTI

hirdetés
Previous articleLámpaoszlopnak ütközött egy embercsempész autója Komáromban
Next articleJövő héten XXVII. Komáromi Pedagógiai Napok – a szakmai fejlődés jegyében