HAZA RÉGIÓ Több programmal is készül az idegenvezetők világnapjára Dél-Komárom

Több programmal is készül az idegenvezetők világnapjára Dél-Komárom

509
hirdetés

A jeles alkalomhoz kapcsolódóan az előttünk álló hétvégén, illetve a jövő hétvégén is két nagyszerű program is várja a komáromiakat és a városunkba érkezőket.

Február 18-án szombaton érdekes, történelmi, kulturális programmal készül a Komáromi Tourinform Iroda. Idegenvezetők segítségével vezetett túrán vehetnek részt az érdeklődők, akik megismerhetik a komáromi erődrendszer két legnagyobb erődjét. A résztvevők a Csillagerőd és a Monostori erőd megtekintése után Észak-Komárom belvárosában tesznek egy sétát. Észak-Komárom sétálóutcáján Lehár Ferenctől Jókain át Klapkáig kaphat ízelítőt történelmünk egy-egy szeletéből. A helyszínek között a résztvevőket busszal szállítják. Az egy éve indított sorozat rendkívül népszerűvé vált Komáromban. A február 18-ai tematikus túrára már közel százan jelentkeztek, így már több érdeklődőt nem tudnak fogadni.

A következő alkalomat – a ’48-as hősök nyomában címmel-, márciusban tervezi a Komáromi Tourinform Iroda.

Szintén az idegenvezetők világnapjához kapcsolódva a Komáromi Klapka György Múzeum február 25-én szombaton vár mindenkit egy rendhagyó programra. Az érdeklődők megtekinthetik a berendezés alatt álló Brigetio Öröksége Látogatóközpontot. A résztvevőket városunk polgármestere, dr. Molnár Attila köszönti majd.

A vezetések 9.00, 11.00, 13.00 és 15.00 órakor indulnak. Az épületet, valamint a tárlatot Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója mutatja be.

A vezetést kamarakiállítások, valamint dr. Gátfalvi-Delbó Gabriella régész és Pokornyi Gábor történész villámelőadásai színesítik. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni a 0634-344-697-es telefonszámon lehet, keddtől-péntekig 8 és 15 óra között.

komarom.hu
hirdetés
Previous articleKrajniak: Szerdától érkezik a magasabb, 60 eurós családi pótlék
Next articleMatovič 500 euró jutalmat javasol a választáson való részvételért