HAZA RÉGIÓ Tízezer családnak mondanak köszönetet a magyar iskolaválasztásért

Tízezer családnak mondanak köszönetet a magyar iskolaválasztásért

182
hirdetés

Hetvenöt kisdiák kapta meg a Rákóczi Szövetség munkatársaitól szeptember 11-énGútán az ösztöndíjakat, ezzel mondanak köszönetet a szülőknek, hogy gyermeküknek a magyar iskolát, az anyanyelvű oktatást választották. A Szövetség képviseletében Varga Eszter és Fazekas Kristóf adták át az ajándékkönyvet és az ösztöndíjat a szülőknek.

Varga Eszter köszöntötte a Rákóczi Szövetség nevében a szülőket, elmondta, az ösztöndíjakat az elsősöknek 500 helyszínen adják át a Szövetség munkatársai, ez a magyarországi társadalom összefogását és megbecsülését jelképezi, az egész Magyar Iskolaválasztási Program mögött széleskörű társadalmi összefogás jött létre, hiszen mintegy félezer önkormányzat, magánemberek, közéleti személyiségek és alapítványok támogatják. A mostani ösztöndíj mellé egy szép könyvet is kapnak a családok. A Szép magyar ének Béres Józsefnek olyan válogatása, amely elviszi a családokba az éneklés örömét, a kötetben a népdalok mellett gyermekdalok, egyházi énekek is megtalálhatóak, minden háztartásban helye van.

A Rákóczi Szövetség már a gyermek megszületésekor is támogatja a családokat, a Gólyahír Programnak köszönhetően ajándékba kapják az Első Könyvem című babanaplót. Az óvodások is többször kapnak ajándékot, Mikulás környékén csokoládéval és könyvvel lepik meg a kicsiket. Az iskolaválasztási programmal pedig a szülőket arra buzdítják, hogy az anyanyelvi oktatást válasszák gyermeküknek, iskolatáskát és ösztöndíjat kapnak az elsősök, idén mintegy tízezren. A magyar iskolákból kikerülő gyermekek pedig megállják a helyüket az életben.

A program célja, hogy a magyar, vagy részben magyar családok gyermeküknek válasszanak magyar nyelvű iskolát, mert ez biztosítja a magyar közösségek megmaradását, a magyar nyelv és kultúra továbbadását

Az iskolatáskát a leendő elsősök már beiratkozáskor megkapták, ezek minőségi iskolatáskák. A 10 ezer forintos ösztöndíj egy jelképes összeg, Szent István, államalapítóként van. A külhoni iskolakezdők köszöntése augusztus 31-én volt a Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségén, a nádszegi Szent István Király római katolikus plébániatemplomban. A program érinti az egész Kárpát-medencét, vagyis Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Horvátország teljes magyarok által lakott területére ellátogatunk az ösztöndíjakkal. Erdélyben és Partiumban pedig: Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék, Csángóföld, Kolozs megyében Torda és Dés környéke, valamint Maros megyében Szászrégen és régiója. Gútán a három magyar tanítási nyelvű iskolában összesen 75 kisdiáknak adtuk át köszönetképpen az ajándékkönyvet és a 10 000 forintot. A II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában 17, a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontban 27 és a Corvin Mátyás Alapiskolában 31 elsőst ajándékoztunk meg– tudtuk meg Fazekas Kristóftól, a Rákóczi Szövetség munkatársától.

Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk

hirdetés