HAZA KULTÚRA Tisztelgés az OMEGA előtt a Felvidéken – Jön a Testamentum!

Tisztelgés az OMEGA előtt a Felvidéken – Jön a Testamentum!

1162
hirdetés

A Csemadok Nagyfödémesi Alapszervezete „Életfogytig Rock and Roll” címmel zenés beszélgetést szervezett február 27-én, melynek vendége Kóbor János, az OMEGA együttes énekese volt.
A program az Omega REVIVAL együttes 40 perces koncertjével indult, Boledovič János énekes még a frizuráját is „omegásította”. Ennél fontosabb, hogy nagyszerű produkciót láttunk. Kóbor János az egész koncertet a nézők között állva tekintette meg, majd Száraz Erzsébet Csemadok-elnök invitálására a színpadra lépett – a közönség hatalmas ovációja közepette, majd másfél órán át válaszolt Gazdag László kérdéseire. A rendezvény egyébként az egyik helyi Omega-rajongó kezdeményezését követően valósult meg.

Lassan fesztivált rendezhetnénk az Omegát játszó együttesekből… – felvezetéssel kezdődött a beszélgetés. „Igen, és hál Istennek elmondhatom, hogy ezeket a régi számokat már jobban játsszák, mint mi. Nem volt hiba. Ez nekünk egy nagy öröm, ha így marad fenn az Omega-életmű” – mondta Kóbor János.

A beszélgetés alatt legalább annyi szó esett a tervekről és a jelenről, mint a múltról. És ez, ha arra gondolunk, hogy az Omega együttes 54 évvel ezelőtt alakult, nem akármi. Megtudtuk, eddig sem terveztek búcsúkoncertet, és ez nem is lesz. „Most már biztos, hogy életünk végéig ez marad a fő cél. Amíg ezt a színpadon meg tudjuk tenni, biztos, hogy ott leszünk” – mondta Kóbor János.

„Most is nagy munkában vagyunk. A Testamentum című új anyagunk várhatóan szeptemberben készül el. Addig a fő irány a templomokban játszott Oratórium marad, amelyet a nyári időszakban egy könnyedebb verzióban, beat-miseként is játszunk. A vallásokat nagy tiszteletben tartjuk, a stadionok lenyűgöző tömegei után a templomokban nagyon jó érzés újra látni az arcokat, szemeket, közelről az embereket. A Testamentumot nagy koncertekre tervezzük. Tudom, hogy ennek egyik jelentése az is lehetne, hogy végrendelkezés, de mi nem annak, hanem egy visszatekintésnek, egy nagy összefoglalónak tekintjük. Szeretnénk, ha mindazok, akik már egyszer omegások voltak, – tehát Presser Picitől kezdve mindenki –, és aki úgy érzi, hogy ebben szerepe lehet… mindenki előtt tárt kapuk vannak” – mondta az új tervekről az Omega frontembere.

Elárulta azt is, hogy egy nagy könyv is készül az Omegáról, ez szintén Testamentum néven jelenik majd meg. „Isteni ajándék, hogy mindannyian egészségesek vagyunk, és nagyon remélem, hogy ez még nagyon sokáig így lesz” – tette hozzá. Mint mondta, számára csak két akadálya lehet az Omega koncerteknek, mégpedig a labdarúgó EB és a riói olimpia. „Minden meccset látni akarok” – mondta Kóbor János, aki a beszélgetés után még egy további órát töltött a közönség soraiban.

Oriskó Norbert, Felvidék.ma
Videó itt:
https://www.youtube.com/watch?v=QFGmsvHbZow

hirdetés