HAZA SJG Tartalmas óévet zárva várjuk az új évet a Selye János Gimnáziumban

Tartalmas óévet zárva várjuk az új évet a Selye János Gimnáziumban

499
hirdetés

„Adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet…” (Nagy László)

Új esztendő. Számadás. Régebbi és közelebbi emlékek az óévből. Gimnáziumunk eddigi tevékenységére, a pedagógusok és a diákok munkájára, az idei tanév első négy hónapjára büszkék lehetünk. A decemberi hónap a karácsonyi szünet előtti utolsó napig hozott eredményeket, elismeréseket. Sorra bővelkedtünk olyan eseményekben, melyek a magyar nyelvhez, a kimondott szóhoz, dalhoz kötődtek. December 1-jén Csehy Flóra, iskolánk másodikos diákja a 18. alkalommal megrendezett Cogito Országos Esszéíró Verseny résztvevőjeként kategóriájának győztese lett. A beküldött pályaműveket hazai írókból, költőkből álló neves szakmai zsűri bírálta el. Flóra ,,Fék nélkül élünk,, című írása a legjobbnak bizonyult. A Pozsonyban megrendezett díjkiosztó ünnepség külön részét képezte az a szavalóverseny, melyen Bajcsy Boglárka, 3. évfolyamos tanulónk 3. helyezést ért el.

A Selye János Gimnázium hosszú évek óta kialakult hagyománya, hogy az iskola tanári kara és a diákok az óévet komáromi templomaink valamelyikében búcsúztatja. Idén ennek a református templom adott helyet, december 22-én, természetesen nyilvános keretek közt, ezért volt öröm szülőket is látni a padokban. Két évig nem élhettük át ezt az élményt, talán ezért is volt minden eddiginél szívhez szólóbb a dal, a vers a templom csöndjében. Műsorunk elején megemlékeztünk Oláhné Domonkos Ilona tanárnőről, aki előtt intézményünk egy emlékesttel már tisztelgett novemberben. A tanárnő templomgondnokként is tevékenykedett, két szavalat Bajcsy Boglárkától és Horváth Zalántól az ő tiszteletére hangzott el. Karácsonyi műsorunkban Fazekas László emeritus püspök Úr köszöntője után a legkisebb, primós diákoktól egészen a végzős diákokig hallhattuk a karácsony dicsőítését. Felelevenedtek a régi hagyományaink is: Andruskó Imre Igazgató Úr évbúcsúztató beszédét követően elhangzott a legszebb karácsonyi költeménynek tartott Ady-vers, a Karácsonyi rege, Nano Nimród tolmácsolásában. A továbbiakban Nagy Kinga Juhász Gyula Karácsony felé című versét szavalta el. Alkalmi karácsonyi zenekarunk tagjai: Lénárt Dóra, Bresztyák Jázmin, Keserű Orsolya, Bukor Emőke Zsuzsanna, Nano Nimród, Varga Máté Larion és Ölveczky Árpád karácsonyi dalokat, valamint Nagy László Adjon az Isten című versének megzenésített változatát adták elő, közben Grosch Júlia hárfajátékában is gyönyörködhettünk. Nagy öröm, hogy hosszú kihagyás után Jurčina Viktória tanárnő énekkara is összekovácsolódott. A zenészek: Pikler Mátyás, Hevesi Dániel és Dömötör Kristóf kíséretében az énekkar az ismert betlehemi énekek után egy másik hagyományt keltett életre: A Mennyből az angyal záródal közösen énekelve hangzott el, diák, tanár, minden jelenlévő közreműködésével.

Az új esztendőben folytatjuk megkezdett munkánkat, új kihívásokkal Mézes Zsuzsanna, Spátay Adriana kolléganőkkel és diákjainkkal.

Zárszóként pedig következzék egy rövid idézet az idei országos győztes esszéből, Csehy Flóra tollából: „A fékek gátolnak, mégis óvnak bennünket. Fék nélkül nem indulhatsz útnak, mert magadat vagy másokat sodorsz veszélybe, de folytonos korlátok között, állandó fékezésben sem lehet előre jutni.”

Farkas Adrianna, felkészítő tanár

hirdetés
Previous articleOrbán Viktor részt vett a szlovák államiság évfordulóján tartott gálaesten
Next articleHamran bővítené a rendőrség létszámát