Kezdőlap RÉGIÓ Tanulmányi kiránduláson a Selye gimisek

Tanulmányi kiránduláson a Selye gimisek

210
MEGOSZTÁS

2019. november 14-én osztályunk az V.N és az I.D osztály tanulmányi kirándulásra indult Budapestre.


Másfél óra utazás után sikeresen megérkeztünk Magyarország csodás fővárosába Budapestre. Első programként Budapest egyik legismertebb középületét az Országházat látogattuk meg. Eme csodálatos történelmi épület belső tereit idegenvezetőnk segítségével tekinthettünk meg. Az épület komoly, méltóságteljes és történelemmel átitatott falai között csak ámultunk és csodálattal tekintettünk körbe. Láthattuk saját szemünkkel a koronázási ékszereket, és az őrségváltást is. Egy kongresszusnak köszönhető, hogy kivételesen olyan részét is láthattuk a parlamentnek amit egyébként a látogatók nem láthatnak, ez pedig nem más mint a parlament ülésterme, ahol a honatyák az üléseiket tartják. Nem kevésbé volt ránk nagy hatással az épület külseje is. Mivel az időjárás kedvezett számunkra, ezért egy rövid városnézésen is részt vettünk. Sok érdekes épületet láttunk, többek között megtekintettük a Szent István Bazilikát. Miután csillapítottuk éhségünket és szomjúságunkat, az est fénypontja következett, még pedig a My Fair Lady musical. Az előadást a Centrál színházban tekintettünk meg. A darab mondanivalója, zenés, táncos kavalkádja teljesen magával ragadott bennünket. Észre sem vettük, hogy elrepült ez a csodálatos nap.
Kicsit fáradtan, de felejthetetlen élményekkel tértünk haza. Viszlát Budapest!

Sánta Júlia V.N

hirdetés