HAZA BELFÖLD Szuperkommandóval az adócsalások ellen

Szuperkommandóval az adócsalások ellen

727
hirdetés

40662 Értesülések szerint az adócsalás elleni küzdelembe az állam az ún. szupekommandót is beveti, azaz az ügyészek speciális csoportját. A Legfőbb Ügyészség nyolc szakemberéről van szó, akik a múltban történt adócsalások eseteit is megnyitnák. Az adókobra nyomozóival az ügyészek elsősorban a szervezett csoportok által Szlovákia szerte elkövetett adóbűncselekmények felderítésében működnek majd közre. Eredményeképpen felgyorsulnak az adócsalókkal folytatott eljárások, akik évente több milliárd euróval rövidítik meg az országot. A gyorsabb eljárás következtében az állam is gyorsabban hozzájutna ahhoz a pénzhez, amellyel az államkasszát megrövidítették, mivel az elkövetők vagyona az ítélet meghozatala után az államra szállna.
Értesülések szerint ebben egyezett meg az új főügyész, Jaromír Čižnár Robert Kaliňák belügyminiszterrel és Tibor Gašpar rendőrfőnökkel a hét elején megvalósult tárgyalásuk során. A Legfőbb Ügyészség a speciális csoport összeállítása és munkatöltete ügyében ez idáig nem nyilatkozott.
Az ügyészekből, rendőrökből és a Pénzügyi Igazgatóság dolgozóiból álló speciális alakulat feladata az értesülések szerint nemcsak a nagy halak kifogása lesz, a szuperkommandó a múltban történt adócsalásokat is megvizsgálja majd.
Čižnár az adóbűncselekmények elleni harcot egyik prioritásaként jelölte meg a kinevezése során. „Megengedhetetlen, hogy ebben az időszakban az államot több száz millió euróval rövidítsék meg, és azok, akiknek az adózniuk kellene, büntetlenek” – jelentette ki akkoriban.
Tibor Gašpar rendőrkapitány szerint azonban nem csak erről az együttműködésről tárgyaltak. Ősztől megerősödik a kerületi rendőrkapitányságokon is a gazdasági bűncselekmények kivizsgálása, az újonnan alakuló bűnügyi rendőrségi alakulatok segítségével. Ezek egyelőre csak Pozsonyban és Kassán működnek. „Megerősödik az együttműködés a kerületek szintjén. Ez lesz az adócsalások elleni küzdelem második szintje” – jelentette ki Gašpar.
Az adócsalásokkal kapcsolatos bűncselekmények száma egyre növekszik. Míg 2010-ben a rendőrség 2702 adócsalásnak minősített bűncselekményt regisztrált, amely során 148 millió euróval rövidítették meg az államot, tavaly már 3679 esetben vizsgált adóbűncselekményt, ami 161 millió eurós mínuszt jelentett az államnak.
A közgazdászok már a múltban úgy becsülték, hogy a hozzáadottérték-adón mintegy 1,2 milliárd euró tűnik el. Az év elmúlt 5 hónapja folyamán a rendőrség 1881 adóbűncselekménnyel kapcsolatos esetet derített fel, az ezekkel kapcsolatos állami kár 63 millió euróra rúg. A rendőrségi statisztikák szerint az adóbűncselekmények száma csaknem a bűncselekmények egy ötödét teszi ki.

SITA nyomán, dé, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleKövér: A felvidéki magyarságnak nem szabad hátrálnia a jogérvényesítés útján
Next articleBíróság elé kerül az első Dzurinda-kormány legnagyobb botránya