HAZA KULTÚRA Sztárfellépők az idei Hajómalom Fesztiválon

Sztárfellépők az idei Hajómalom Fesztiválon

191
hirdetés

Talán nem tűnünk szerénytelennek, ha azt mondjuk, hogy már felsorolni is nehéz, mert annyi sztár lép majd fel a Hajómalom Fesztiválon 2024-ben. A gútai kulturális esemény eddigi húzóneveihez újabb neves fellépőt jelenthetünk be, aki, illetve akik visszatérő vendégeink lesznek városunkban.


Alig kezdődött el az új év a Hajómalom Fesztivál szervezői, amolyan utókarácsonyi, vagy ha úgy tetszik újévi ajándékként máris egy újabb jó hírrel örvendeztetik meg a rendezvény résztvevőit. Azonban ne szaladjunk annyira előre, előbb nézzük végig, hogy mit is kell tudni a 2024. július 11-től július 13-ig tartó gútai fesztiválról.


Jó csapaton ne változtass tartja a népszerű sportmondás, amit mi is átültettünk a rendezvényünkre és a tavaly elsőként három naposra kibővült eseményünket, idén sem tervezzük rövidebbre. Óriási siker volt a 2023-as évben bevezetett VIP jegy, amelyet valósággal követeltek tőlünk a fesztiválozók, melyből napi és háromnapos, úgynevezett bérlet is elérhető a ticketportal.sk oldalán.


Ha nem tudnád, hogy milyen előnyökkel jár ez a jegy gyorsan elmondjuk, hogy kapsz hozzá ingyenes repoharat, gyorsan, sorban állás nélkül jutsz be a fesztiválra. Emellett prémium kilátással, vagy akár fedett ülőhelyeken is élvezheted a fellépőket, illetve elkülönített tánctéren rophatod kedvenceidre, valamint külön bár és gasztro szolgáltatás is jár a VIP jegyedhez, arról már ne is beszéljünk, hogy privát mosdó is része a VIP-szektornak.


Na, de jöjjenek a nevek, akik miatt elsősorban érdemes a fent említett jegyeket megvenned. Az első és igencsak jelentős fellépő, akiről beszámoltunk korábban Majka, ám mellette olyan sztárok érkezéséről is hírt adtunk már, mint Dzsúdló, illetve tudható, hogy a Blahalouisiana, valamint VALMAR is színpadot robbant majd Gútán. Ha azt mondom Fluor Tomi és Diáz, szinte senkinek nem kell magyarázni, hogy a slágergyáros WellHelloról van szó. A fiúk duója gyorsan népszerű lett és azóta is folyamatosan elbűvölik dalaikkal a közönséget, akik nem félnek szövegeikkel kritizálni, sőt társadalmi, közéleti problémákra is ráirányítani a figyelmet,vagy csak egyszerűen szórakoztatni. Szinte hihetetlen, de a srácoknak a sok sikerrel gyorsan elröppent már tíz évük és ezt a jelentős jubileumot idén ünneplik. Egyszer már megmutatták a Hajómalom Fesztiválon, hogy mire is képesek, a produkciójukban ebben az évben sem fog senki csalódni, sőt amolyan szülinapi fellépésként is tekinthetünk a gútai showjukra.

Hajómalom Fesztivál csapata

hirdetés
Previous articleTakáč: Nálunk 40%, Magyarországon 80% a hazai élelmiszer aránya az üzetláncokban
Next articleEgy hajléktalantól kapta élete legjelentősebb elismerését Földes László „Hobo”