HAZA RÉGIÓ SZMGOB a Selye János Gimnáziumban

SZMGOB a Selye János Gimnáziumban

851
hirdetés

Az elmúlt héten sem állt meg az élet a sportversenyek terén a komáromi Selye János Gimnáziumban. 2019. március 28-án került sor a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságára (SZMGOB) futsalban, melynek iskolánk egyben házigazdája is volt.

A futsal bajnokságon 8 fiúcsapat mérkőzött meg egymással. A verseny résztvevői: a komáromi Selye János Gimnázium, a komáromi MARIANUM Egyházi Iskolaközpont, az ipolysági Szondy György Gimnázium, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium, a dunaszerdahelyi Vámbéri Ármin Gimnázium, illetve a Középfokú Sportiskola (volt sportgimnázium), a párkányi Gimnázium és a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium.

A rendezvényt támogatta: Komárom Város Önkormányzata, a Selye János Egyetem és a Selye János Gimnázium Klapka György Sportklubja. A mérkőzések a komáromi Sportcsarnokban, illetve a Selye János Egyetem tornatermében zajlottak. A résztvevő csapatokat dr. Juhász György, a SJE rektora, Ondrej Gajdáč, Komárom város alpolgármestere, Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója és Kovács Péter tanár úr, az SZMGOB versenyek főkoordinátora közöntötte. A bajnokság főszervezője dr. Gyurenka István, a SJG testnevelőtanára volt.

A versenyen rendkívül izgalmas meccsek zajlottak, végül a Selye János Gimnázium csapata végzett az első helyen.

További sorrend: 2. helyen a dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola, 3. helyen pedig a Vámbéry Ármin Gimnázium végzett. Különdíjban részesültek: a legjobb góllövő: Magyarics Tamás (Vámbéry Ármin Gimnázium Dunaszerdahely), a legjobb kapus:  Bajnóczi Nikolas (Középfokú Sportiskola Dunaszerdahely), a legjobb játékos: Beke Zsolt (Selye János Gimnázium).

Iskolánk csapata: (a fényképen balról felső sor:) Záborský János, Ölvecký János, Beke Zsolt, Mézes Péter, Lesko Levente, Gál Márk; (alsó sor:) Farkas Csaba, Molnár Zoltán, Hallman Gergely, Nagy Dávid, Beke Bálint.

Nyertes csapatunknak és felkészítő tanárának gratulálunk a győzelemhez, és további sok sikert kívánunk!

Andruskó Imre

hirdetés
Previous articleÁtadták a felújított Tulipán óvodát
Next articleAz olvasóival találkozik Röhrig Géza