HAZA GAZDASÁG Szlovákia történelmének legmagasabb államadóssága

Szlovákia történelmének legmagasabb államadóssága

1301
hirdetés

Szlovákia kénytelen lesz behúzni az adósságféket. A bruttó nemzeti termékhez viszonyított államadósság a múlt évben ugyanis az Eurostat adatai szerint 52,1 százalékra kúszott fel, ami Szlovákia történelmében az eddigi legmagasabb.
Ezt megelőzően a legmagasabb GDP-arányos államadósságot 2000-ben mérték, akkor 50,3% volt az adósságállomány.
Ez azt jelenti, hogy működésbe léphet a költségvetési felelősségről szóló törvény, amely alig egy éve van érvényben, és ennek alapján be kell húzni az adósságféket. Az aktuális szám egyelőre csak az első határsávot érinti (50-től 53 százalékig), ennek értelmében Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszternek helyzetjelentést kell a parlament elé terjesztenie, amelyben megmagyarázza a képviselőknek az adósságnövekedés okait, illetve tájékoztatnia kell az adósságcsökkentésre tett javaslatokról is.
Az azonban, hogy a jelentés mikor kerül a parlament elé, még kérdéses. A törvény ugyanis a tárca vezetőjének nem szab időhatárokat. „Feltételezzük, hogy a miniszter néhány héten belül megmagyarázza az okokat” – jelentette ki a parlament Költségvetési Tanácsának tagja, Ľudovít Ódor.
Szlovákia adósságállománya a 2011-es évvel összehasonlítva mintegy kilenc százalékponttal növekedett. Az adósságnövekedés várhatóan még ebben az évben is folytatódik. Ódor szerint valószínűleg szorosan 55 százalék alatt áll majd meg, azaz meghaladja az 53 százalékos határértéket is, ami a kormányt az adósságcsökkentő megszorító csomag elfogadására és a bérek befagyasztására kötelezi majd. Ha az államadósság az 55 százalékot is túllépné, az a települések és megyék kiadásainak három százalékos megkötöttségének és korlátozások érvénybe lépését jelentené.
Az Európai Unió tagországai közül Görögországnak legnagyobb az államadóssága (156, 9 százalék). A ranglétra ellenkező oldalán helyezkedik el Észtország 10,1 százalékos adósságállománnyal.

Hnonline nyomán DÉ, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleTata: 70. tó-futás, Tó-kupa és Séró-kupa május 12-én
Next articleRECEPTEK: Brazil limonádé