HAZA HÍR-MIX Szent Istvánra, az államalapítóra emlékezünk

Szent Istvánra, az államalapítóra emlékezünk

738
hirdetés

SZKAugusztus 20-án Szent Istvánra emlékezik a világ magyarsága. Vajkként született Esztergomban. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ekkor vette fel az első keresztény vértanú, Szent István nevét. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte. Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik.

Emlékére megemlékezéseket tartanak régiónkban is.

KOMÁROM – Észak- és Dél-Komárom együtt ünnepel és emlékezik. A megemlékezésre a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a Palatinus Polgári Társulás szervezésében 17 órai kezdettel kerül sor Szent István komáromi szobránál. Előtte 16 órai kezdettel a Szent András-templomban szentmisével, a református templomban istentisztelettel emlékeznek meg honalapító királyunkról. Az ünnepi beszédet Csáky Pál európai parlamenti képvelő tartja. Az ünnepi műsorban Paszmár János szólóénekes és Jókai Ágnes színinövendék, illetve Dél-Komáromból a Duna Népdalkör (Bedecs Ilona vezetésével), lép fel. A koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezésen második alkalommal kerül sor kenyérszentelésre. A Kárpát-medence kenyerét Fazekas László református püspök és Elek László esperes- plébános áldja meg.
GÚTA – Augusztus 20-án, szerdán a Szent Rozáli-parkban 18 órától kerül sor a Szent István-napi megemlékezésre és koszorúzásra. A kopjafánál a koszorúzást megelőzően a város polgármestere, Horváth Árpád és az MKP városi szervezetének elnöke, Koczkás Beáta mérnök mond ünnepi beszédet.
ÓGYALLA – Augusztus 24-én egésznapos rendezvénnyel emlékeznek meg Ógyallán államalapító királyunkról. Délelőtt 10 órától kezdődik az Ordódyparkban a gulyásfőzőverseny, déltől az ógyallai amatőr íjászok tartanak bemutatót. Délután 2 órakor a Konkoly-Thege téren az ünnepi beszéd megtartása után lovasfelvonulás indul a bagotai parkba, ahol 15 órakor ökumenikus istentisztelet keretében a katolikus plébános és a református lelkész szentelik meg az új kenyeret. Fél négytől a Fekete Sólymok íjászcsapat tart bemutatót, majd 17 órától kerül sor az ünnepi műsorra, amelyen fellép Korpás Éva és a Ritka Magyar Folkband zenekar.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleMost esett Czíria csapdájába az MKP
Next articleSzuperbudi lakat alatt