HAZA BELFÖLD Szavazott a parlament Zvolenskáról

Szavazott a parlament Zvolenskáról

1099
hirdetés

zvolenska Pavol Paška házelnök október 24-ére hívta össze a parlament rendkívüli ülését Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter asszony visszahívása ügyében. (Frissítve!)
Az SDKÚ-DS, KDH és a Most-Híd képviselői a múlt héten nyújtottak be bizalmatlansági indítványt a miniszter asszonnyal szemben, összesen 40 ellenzéki képviselő aláírásával. Az ellenzék a légimentő-tender miatt orrolt meg Zvolenskára, mivel az egészségügyi tárca 5 nappal az előző engedélyek lejárta után adott engedélyt a pozsonyi és trencséni állomások működtetésére. Ennek következtében 5 napig a két állomáson nem szálltak fel a mentő helikopterek.
Az ellenzék az utóbbi napokban többször is felszólította a miniszter asszonyt a távozásra, a lemondására kitűzött határidő múlt hét elején járt le. Viliam Novotný, az SDKÚ-DS alelnöke a javaslat benyújtásakor azt nyilatkozta, Zvolenská mulasztást követett el, aminek következtében emberi életek kerültek veszélybe. Ivan Uhliarik (KDH) volt egészségügyi miniszter szerint az előző engedély lejárta előtt két nappal már minden alapanyag a minisztérium rendelkezésére állt, mégis csak az engedélyek lejárta után 5 nappal ülésezett a pályáztató bizottság, ami vagy a hozzá nem értést vagy pedig a polgárok igényei és az egészségügyi ellátás biztosítása iránti teljes közömbösséget jelenti.
A rendkívüli ülés összehívását a Népi Platform pártjain kívül az SaS is támogatta, amelynek elnöke, Richard Sulík szerint pártja Zvolenská leváltása mellett fog szavazni. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nem helyezkedett egységes álláspontra az ügyben, képviselői a lelkiismeretük és meggyőződésük szerint szavaznak majd.
A miniszter asszony még a múlt hét folyamán úgy nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, hogy nem léteznek valódi okok a leváltására. Zvolenská hangsúlyozta, minisztersége alatt nem történt semmilyen nagyobb gazdasági botrány a tárcánál, és amit megígértek, azt teljesítették is. Abban a tenderben is, amelyért az ellenzék most bírálja, betartották a törvényt. Mint mondta, Szlovákia területén egész idő alatt biztosítva volt az egészségügyi ellátás. „Azaz az indokok közül egyik sem meghatározó” – fűzte hozzá a miniszter.
A kormány sem értett egyet az ellenzéki képviselők Zvolenská leváltására tett javaslatával. Véleménye szerint az ellenzék leváltási kísérlete csupán a légi mentő szolgálat engedélyeztetésének és a szeptember 13-ai tragikus autóbaleset során történt emberi szerencsétlenség mesterséges összekapcsolására tett célzatos próbálkozás a választási küzdelem keretében. A kormány azt is hangsúlyozta, hogy az egészségügyi mentőszolgálat rendszerében nem történt kiesés a miniszter asszony kötelességeinek esetleges elmulasztása miatt.

************
Robert Fico kormányfő után Zuzana Zvolenskát sem sikerült menesztenie az ellenzéknek. A csütörtöki rendkívüli ülés szavazásán 128 képviselő vett részt, ebből csupán 50 képviselő voksolt a miniszter asszony leváltása mellett, 77 képviselő a leváltás ellen szavazott, egy képviselő pedig tartózkodott a szavazás során.
A miniszter asszony célzatosnak és hazugnak nevezte a légimentő-tender és a szeptember 13-ai közúti baleset során történt halálesettel végződött szerencsétlenség összekapcsolását. A képviselőknek lejátszatta azt a hangfelvételt, amely szerint a mentőhelikopter a nyitrai állomásról 25 perc alatt a baleset helyszínén lehetett volna, ám a jelenlévő orvos Zvolenská szerint ezt nem tartotta szükségesnek. „Ha az orvosnak szüksége lett volna a helikopterre, odarepült volna” – jelentette ki a rendkívüli ülés során. Véleménye szerint az egészségügyi minisztérium nem sértett törvényt, és az egészségügyi ellátás is biztosítva volt. „Pozsonyból vagy Trencsénből ugyanannyi idő alatt repült volna oda a helikopter, mint Nyitráról” – fűzte hozzá.
Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter szerint, aki Robert Fico kormányfő helyett a miniszter asszonyt védte, az ellenzék a közelgő megyei választások előtt politikai tőkét akar kovácsolni az ügyből.
Zvolenská elődje, Ivan Uhliariak (KDH) azonban más véleményen van az ügyről. „Huszonnégy évvel a bársonyos forradalom után ideje lenne már, hogy a miniszterek önként benyújtsák a lemondásukat, ha hibáznak. A miniszter asszonynak elegendő idő állt a rendelkezésére, hogy emberségesen viselkedjen, és ezt magától megtegye” – jelentette ki a kereszténydemokrata képviselő a vita során.

SITA nyomán dé, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleLeleplezték Puskás Ferenc szobrát Madridban
Next articleTöbb mint 5000 kutyát neveztek