Kezdőlap DUNATÁJ Szalagavató 2015

Szalagavató 2015

52
MEGOSZTÁS

maRIANUMAz egyházi év végén, november 19-én és 21-én ismét ünnepelni gyűlt össze a Marianum, ekkor zajlott ugyanis végzős gimnazistáink szalagavatója. Az esemény részeként a negyedik osztály csütörtökön istentiszteleten, majd szombaton szentmisén vett részt, s ez utóbbit követően került sor a zöld szalagok megszentelésére és feltűzésére.

Az elhangzó ünnepi beszédek összefoglalták mindazt, amitől ma is szép és egyben nehéz diáknak lenni. Madarász Róbert igazgató, Slovák Marian iskolaesperes, Fazekas Zsuzsanna tiszteletes asszony és a végzősök nevében Malá Viktória beszédében szólt többek között a szeretet találékonyságáról, a helyes célok megválasztásáról, az apró dolgok nagy jelentőségéről, a közös élmények emlékezetes voltáról és arról is, hogy ha nem tudjuk, mekkora kincs van a birtokunkban, csak várjuk a kedvező fordulatot ahelyett, hogy cselekednénk. Pedig a feladat, mint elhangzott, nagy: a szűkebb és tágabb közösség – család, nemzet és egyház – hasznos és felelős tagjává válni. A szentmisét a szintén hagyományos szalagavatói bál követte, ahol a diákok, immár kötetlenebb formában, együtt ünnepeltek szüleikkel és tanáraikkal, és rövid műsort is adtak, melyben megköszönték munkájukat és támogatásukat. Az érettségi vizsgára való felkészülés a szalagavatóval a célegyenesbe fordult. Sok kitartást, szorgalmat hozzá, kedves negyedikesek!

Tornóczy Gabriella

DUNATÁJ HETILAP 51-52/2015