HAZA DUNATÁJ Szabad utat kapott a gútai szivattyúház modernizációja

Szabad utat kapott a gútai szivattyúház modernizációja

817
hirdetés

Hamarosan kezdetét veszi az utóbbi évtizedek legjelentősebb beruházása a csörgői kanálison. Horváth Árpád polgármester már néhány éve „kilincsel” az illetékeseknél, hogy az árvízveszély elkerülése érdekében sikerüljön ismét üzemképessé tenni az Aszód-Gúta felvízi csatorna Vág menti szivattyúházát.
Tavaly befejeződött a város talajvízelvezető csatornarendserének felújítása, amelynek során EU-s támogatással az elvezetőcsövek áteresztőképességét is megnövelték. Továbbra is veszélyt jelent a város határában levő felvízi csatorna esetleges telítettsége, ugyanis akkor az esetleges záporok utáni esővíznek nincs hova elfolynia. A polgármester igyekezete eredménnyel járt, mert az illetékesek szerint a katasztrófaalapból jut pénz a szivattyú villamosítására is. Március közepétől indul és július végéig tart majd a gútai Vág-Duna híd teljes felújítása. Az 1964-ben átadott, az akkori Csehszlovákiában először alkalmazott feszítettíves eljárással készült híd teljes aszfaltszőnyegét megújítják, ezért a forgalmi sávokat a munkálatok idejére váltakozva lezárják.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés