HAZA HÍR-MIX Stubendek István kapta az életműdíjat a XI. Harmónia-díjátadó gálaesten

Stubendek István kapta az életműdíjat a XI. Harmónia-díjátadó gálaesten

1124
hirdetés

A Harmónia-Szlovákiai Magyar Zenei Díj komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban október 14-én megtartott díjátadó gálaestjén megérdemelten vehetett át életműdíjat az idén 75 éves Stubendek István, a helyi Concordia Vegyes Kar alapító karnagya, a Marianum Egyházi Iskolaközpont elődjének számító ének-zenei egyházi alapiskola alapító igazgatója. Sokrétű munkásságát pályatársa, Stirber Lajos karnagy, a Magyar Kultúra Lovagja méltatta. Az immár sokadszor díjazott értékteremtő az ünnepi fogadáson adott interjút portálunknak.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A Harmónia-életműdíja átvételekor milyen gondolatok és érzések kavarogtak a fejében?

Beugrott az a gondolat, hogy amikor az ember elért egy bizonyos életkort, jönnek a remélhetőleg megérdemelt díjak. Én augusztusban töltöttem a 75. életévemet, s továbbra is aktív vagyok, amiért elsősorban a Jóistennek adok hálát. Minden napom zenével kezdődik, mert reggel megyek a Szent Rozália-templomba énekelni és orgonálni. Az eddigi tevékenységem ugyanis nem csak a kórusvezetésről, hanem az orgonálásról és a pedagógusi munkáról is szólt. Magamat elsősorban pedagógusnak tartom. Átfutott előttem az életem: Rozsnyón születtem, majd többfelé haladt az életutam, ezért én egy bodrogközi-gömöri-mátyusföldi-csallóközi ember vagyok, aki mindenütt otthon érezte-érzi magát. Amikor a feleségemmel 1971-ben a bodrogközi Boly községben kezdtünk tanítani, mindjárt zenetermet alakítottunk ki, ahol hiánypótló gyermekkart hoztam létre és vezettem Amellett a Tőketerebesi Magyar Tanítók Kórusában is karnagyoskodtam. Amikor 1979-ben Komáromba vezérelt a sorsom, s a helyi Művészeti Alapiskola tanára lettem, az első kérdések között merült fel az, hogy itt már van-e magyar énekkar. Megtudtam, hogy nincs, ami ´80 tavaszán a Concordia (Egyetértés) Vegyes Kar létrehozására sarkallt, s ez a tagcseréket és csodálatos élményeket is átélt kórus már bő 43 éve folyamatosan működik.

Fotó: Rákos Ferenc Csaba

A „concordiás“ létéből mely´pillanatokat, eseményeket emelné ki, amelyek az ön számára örökre feledhetetlenek maradnak?

Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen számtalan rendezvényt, díjat említhetnék. Amikor a vegyes karunk 40. jubileuma alkalmából megjelentettünk egy 250 oldalas könyvet, akkor is alaposan át kellett gondolnunk, hogy abba mi kerüljön, hiszen valamennyi fontos helyszín, fellépés, emlék még abba sem fért bele. Említhetném a különféle díjakat, amelyek örömmel töltöttek el és folytatásra sarkalltak. Például a fellépésünkkel a budapesti Kodály Kórushangversenyen és a galántai Kodály Napokon kiérdemelt arany minősítés, valamint a magyar kultúra érdekében több évtizeden át végzett munkánkat a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége által elismerő KÓTA-díj, továbbá a magyar kórusmozgalom krémje által nekem adományozott karnagyi díj… mind-mind jóleső érzéssel tölt el. A díjakon kívül a közönség pozitív megnyilvánulásai, visszajelzései is nagyon fontosak számomra. Hiszen feledhetetlen, lélekemelő pillanatokat élhettünk át, amikor valamelyik kisközségben, a kassai premontrei templomban vagy Széchenyi István nagycenki sírjánál  a kórusunk által elénekelt Szózat könnyeket csalt a jelenlevők szemébe. Az utóbbi helyszínen odajöttek hozzánk egy család tagjai, hogy tudassák: a helyszín varázsa az éneklésünkkel együtt páratlan hatást gyakorolt rájuk. A kórusénekléssel önmagunknak is örömet szerzünk, ám a legnagyobb örömet az jelenti, ha a hallgatóságunkat is ilyen nagyszerű pillanatokkal gazdagíthatjuk. Ezért folyamatos szereplői vagyunk a március 15-i eseményekre és az aradi vértanúkra, valamint a helyi várvedőkre méltó módon történő megemlékezéseknek. Ugyancsak különös érzések kerítenek hatalmukba egy-egy új kórusmű betanításakor, illetve a koncertteremben való első megszólalásakor, hiszen ez a születés sajátos pillanata. Mivel az a későbbiekben minden helyszínen részben másként szólal meg, mindig ad egy-egy új töltetet nekünk.

Fotó: Rákos Ferenc Csaba

Jövőre lesz 30 éves az ön által újraalapított Marianum. Három évtized távlatából hogyan emlékezik vissza az iskola rendszerváltozás utáni újjászületésére?

Az euforikus 90-es években mindenképpen szerettük volna újranyitni ezt az egyházi alapiskolát, amit ének-zene tagozatos intézménynek szántunk, de különböző okokból ilyen minőségben csak tíz évig működött. A változás okait most nem szeretném boncolgatni. Azt gondoltam, hogy ha zenei nevelésből heti 3-4 órát tarthatunk, akkor a gyerekek kinyílnak, s a többi tantárgyhoz való viszonyuk is javulhat. Nagy zeneszerzőnk, Kodály Zoltán már bő fél évszázaddal ezelőtt megmondta, hogy a mechanizálódó világban az ember könnyen elveszítheti az emberi értékeit, ami ellen a legjobb gyógyír az éneklés lehet. Sajnos, a mai iskolákból kevés ének- és zeneszó hallatszik ki, de valamennyi tele van számítógépekkel, hangsúlyozva a műszaki irányultságukat. Komáromban korábban 120 tagú helyi gyermekkórus is működött, manapság pedig jóval kevesebb gyermeket is nehéz becsalni a kórustagok közé. Utánpótlás hiányában sok felnőtt kórus taghiánnyal küzd, és több kórusvezetőre is szükség lenne. Kodály feltette a kérdést, amit meg is válaszolt: „Pusztaság vagy tündérkert? Rajtunk múlik!“. Megfelelő számú karnagy és kórustag hozzájárulhat ahhoz, hogy itt tündérkert legyen, egyébként pedig pusztaság lesz. Jeles zeneszerzőnk szerint a kultúrát nem lehet örökölni, hanem azért tennünk kell. Annak megszerzése tanulást jelent, szinten tartani nehéz, ám elveszíteni könnyű. Tehát nekünk itt, a Felvidéken kell megtartanunk  a magyar kultúrát, amihez egyebek mellett magyar iskolák, magyarul éneklő kórusok… is kellenek.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az életjubileumán túl is, a korát meghazudtoló aktivitással teszi a dolgát. Milyen álmokat, célokat szeretne még megvalósítani?

Bár reggelenként már nehezebben kelek fel az ágyamból, mint azt korábban tettem, de miután „beindul a motor“, újabb és újabb terveket szövögetek. Pénteken ellátogattam egy különféle okokból éppen megszűnő budapesti kórushoz, amely gazdag kottatárából kiválogathattam a saját kórusunk jövőjének, repertoárjának építéséhez szükséges kottákat. Remélem, hogy még sok szép kórusművet taníthatok be a „concordiásoknak“, akik közé majd fiatalok is csatlakoznak, s befogadó közönség is lesz a kultúra ezen ágára. Nem bánkódunk, hiszen az idei Kodály Napokon Kodály-mű és kortárs darab előadásáért is díjat kaptunk. Mostanában egy híres amerikai kortárs szerző angol nyelvű darabját tanítom be a kórustagjainknak, akiknek éneklés közben tapsolniuk, csettintgetniük is kell, ekképp nehezítve a helyzetüket. Ilyen művek iránt is nyitott vagyok, de tudatosítjuk, hogy az értékes, klasszikus kóruszenét a saját népszerűségünk növelése érdekében sem szabad háttérbe szorítanunk, mert rövid az élet és nagyon sok a felettébb értékes zenemű…

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A közönség a Concordia tagjaival együtt felállva ünnepelte önt az életműdíja átvételekor, utána pedig az előcsarnokban egy mini koncertet is adtak. Az utóbbi spontán örömzene vagy tervezett bemutató volt?

A vegyes karunk tagjai megszervezték, hogy eljönnek a díjátadó gálára, közősen köszöntenek engem, s ha már ilyen szépen összejöttünk, elénekeljük a Jubilate Deo „slágert“. Nálunk bevált szokás az, hogy bárhová utazunk, közben gyakran megállunk egy-egy szép helyen, templomban vagy jó akusztikájú kapualjban, és a buszban is dalra fakadunk. Érdemes belépni ebbe a nagyszerű, összetartó kórusba, amely emberformáló, pozitív életérzést sugalló közösség.

Fotó: Rákos Ferenc Csaba

Végül árulja el az olvasóinknak, hogy hová kerül a Harmónia- életműdíja?

E díj tárgyiasult formája egy díszoklevél és egy súlyos hangjegy. Annak párját korábban a Concordia Vegyes Kar kapta meg. A helye vagy az otthoni könyvespolcomon, vagy a Csemadok-székházban lesz, majd eldöntöm. Megtisztelő, hogy azt ez alkalommal én kaphattam meg, s ezúton is köszönöm a kuratóriumnak, amely elnöke Lakatos Róbert brácsaművész, az Egressy Béni VMK igazgatója, tagjai pedig a következő személyiségek voltak: Buják Andor zeneszerző-zenész, a Ghymes együttes alapítója és a Régimese tagja, Cseh Tamás hegedű- és brácsaművész, Emmer Péter gitáros, énekes, dalszerző, gitártanár,  valamint Madarász András több hangszeren játszó előadóművész-énekes, a Kor-Zár együttes tagja, Szalay Szilvia zenepedagógus, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke, Vadkerti Imre előadóművész, a Kormorán együttes énekese-frontembere és Vida Igor művelődésszervező-zenész.

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

 

hirdetés
Previous articleAz EU megháromszorozza a Gázának nyújtott humanitárius segélyt
Next articleA Komáromi Kórházban betiltották a látogatásokat