HAZA BŰNÜGY ŠTS: Marian K-t felmentették, Alena Zs-t bűnösnek találták a Kuciak-ügyben

ŠTS: Marian K-t felmentették, Alena Zs-t bűnösnek találták a Kuciak-ügyben

971
hirdetés

Felmentették a vád alól Marian K. vállalkozót Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolásának megrendelése és az ügyészek meggyilkolásának előkészítése ügyében. Alena Zs. vádlottat bűnösnek találta a bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa, és 25 év szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet egyelőre nem jogerős.


„Nem bizonyított, hogy a bűntettet a vádlott, Marian K. követte el” – mondta Ružena Sabová, a szenátus elnöke a felmentésről szóló döntés kapcsán. Az ítéletet a háromtagú szenátus két tagja támogatta.
„A bizonyítékoknak egyértelműen, és a legnagyobb fokú biztonsággal kell igazolniuk, hogy a vádlott az a személy, aki a bűncselekményt elkövette” – hangsúlyozta Sabová. Alena Zs. és Dušan K. bűnösségét elmondása szerint közvetlen és közvetett bizonyítékokkal lehetett igazolni.
A szenátus elnöke szerint az érintett bűnügy kapcsán, minden bizonyíték pártatlan kiértékelése után, olyan jogos kétségek merültek fel, amelyek miatt nem minden bíró volt meggyőződve Marian K. vádlott bűnösségéről. Hangsúlyozta: a felmentő ítélet nem a vádlott ártatlanságáról szóló döntés.
Alena Zs. a szenátus szerint érzelmileg, anyagilag és pénzügyileg is Marian K-tól függött. A vádlottat az újságíró, illetve Maroš Žilinka és Peter Šufliarský ügyészek meggyilkolásának megrendelésére ezért a pénzügyi és más anyagi bevételek elvesztésétől való félelem motiválhatta.
Alena Zs. vádlottat a bíróság engedély nélküli fegyverviselés bűntette miatt is bűnösnek találta. A 25 év fegyházbüntetés mellett három év védőőrizetet kap, és térítenie kell a Kuciak-családnak 160 000 eurót az okozott nem vagyoni kárért. Žilinka meggyilkolásának előkészítése ügyében a szenátus Dušan K. vádlottat nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Két év védőőrizetet kapott, és beteges játékszenvedélye miatt pszichiátriai kezelésen kell részt vennie. Darko D. vádlottat felmentették a vád alól, és szabadon engedték. A szenátus ezekben az ügyekben egyhangúlag szavazott.
A vádlottakat továbbá felmentették Daniel Lipšic akkori ügyvéd meggyilkolásának az előkészítése alól. „Nem bizonyított, hogy történt olyan bűntett, amely Daniel Lipšicet károsította volna“ – magyarázta a szenátus elnöke, aki körülbelül két óra hosszat indokolta az ítéletet.
A 2018 februárjában történt Kuciak-gyilkosság ügyében már csak Marian K. és Alena Zs. bűnösségéről tárgyalt a bíróság. Az ŠTS 2020 szeptemberében eredetileg felmentette őket a vádak alól, de a Legfelsőbb Bíróság 2021 májusában visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak. A gyilkosság végrehajtóit, Miroslav Marčeket és Szabó Tamást 25 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, Andruskó Zoltán pedig 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott.
Az ŠTS végül az ügyet összevonta Maroš Žilinka jelenlegi főügyész, Daniel Lipšic jelenlegi különleges ügyész és Peter Šufliarský volt helyettes főügyész meggyilkolásának előkészítésével. Az ügyben négy személy – Marian K., Alena Zs., Dušan K. és Darko D. – ellen emeltek vádat. Sz. Tamás ügyét külön eljárás keretében tárgyalta a bíróság és bűnösnek találta.

TASR

hirdetés
Previous articleÓvatos optimisták. Ülésezett a Szövetség Nyitra Megyei Tanácsa
Next articleSzlovák külügyminiszter: az új kormány hivatalba lépésével nem változik országa álláspontja az ukrajnai háborúról