HAZA RÉGIÓ Sportünnep 2020 – a legjobbakat díjazták Dél-Komáromban

Sportünnep 2020 – a legjobbakat díjazták Dél-Komáromban

920
hirdetés

Január utolsó hétvégéjén a hagyományoknak megfelelően ezúttal is városunk legjobb sportolóit, legeredményesebb egyesületeit, szakembereit köszöntötték a Városi Sportcsarnokban rendezett Sportünnepen.

Elsőként a Jó tanuló – Jó sportolókat díjak átadására került sor, melyeket idén Molnárné dr. Taár Izabella, a Komáromi Járási Hivatal vezetője és Hajnal Dóra önkormányzati képviselő, a Humán ügyek bizottságának elnöke nyújtott át az arra érdemeseknek, így Mózes János Áronnak(Petőfi Sándor Általános Iskola), Bánszegi Melodinak (Szőnyi Bozsik József Általános Iskola), Havasi Csongornak (Feszty Árpád Általános Iskola), Vigh Fanninak (Petőfi Sándor Általános Iskola), Pénzes Leventének (Szőnyi Bozsik József Általános Iskola) és Bigun Martinnak (Koppánymonostori Általános Iskola).

Az elismerések átadása a KVSE ritmikus gimnasztika csapatának műsora után folytatódott. Ezúttal Horváth Gyula, a Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja és Vajda Bence önkormányzati képviselő, a Pénzügyi városfejlesztési, egészségügyi és szociális bizottság elnöke adták át a díjakat Bertalanits Enikőnek (Feszty Árpád Általános Iskola), Kocsi-Horváth Elizának (Petőfi Sándor Általános Iskola), Éri Dominiknak (Jókai Mór Gimnázium, Gjika Edmondnak (Jókai Mór Gimnázium), Lelovics Nórának (Jókai Mór Gimnázium) illetve Hocza Krisztiánnak (Kultsár István Szakközépiskola).

A Happy Dance Akrobatikus Rock and Roll Sporttánc Egyesület bemutatóját követően az Év junior sportolójának járó kitüntetést Horváth Zsolt, a Sport bizottság elnöke és Dombay Gábor, az Ügyrendi, összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozatkezelő bizottság elnöke nyújtotta át. Az idei győztes a nők között, Bajos Gitta az MTTSZ Finomító Sportlövész Klub versenyzője lett, míg a férfiak közül Pekler Zalán, az MTTSZ Finomító Sportlövész Klubjának tagja bizonyult a legérdemesebbnek.

A különdíjakat a Street Generations fellépése után dr. Molnár Attila polgármester és dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester adta át. Az Év női testnevelője Vadkerti Ildikó (Petőfi Sándor Általános Iskola) lett, míg Pekár Bence (Feszty Árpád Általános Iskola) a legjobb férfi testnevelő címet vihette haza. Komárom Város Közönségdíja idén Pfneiszli Péterhez került.

A Komárom Város Sportjáért elismerést ketten is átvehették. Az egyikük Szőlössi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, sportújságíró, szakíró, aki a magyar futballhagyományok nagyköveteként Puskás Ferenc és az Aranycsapat ügyét az egész világon képviseli, a témában számos könyvet irt. Czibor Zoltánhoz személyes barátság fűzte, két könyvet is írt róla. A Dribli az égig írása közben a nagyszerű labdarúgó életének utolsó hónapjainak szinte minden percét együtt töltötte. A 2019-es Czibor 90 emlékév védnökeként kiemelt figyelmet fordított a Czibor hagyományok ápolására, Komárom hírnevének öregbítésére. Beigelbeck Attila, a KVSE leköszönő elnöke szintén e díjban részesült, aki játékosként, majd edzőként és egyesületi vezetőként évtizedek óta a komáromi sportélet aktív résztvevője.

A KVSE Fitkid és a KVSE RG közös produkciója után az Év edzője és az Év csapata elismeréseket dr. Veres Zoltán megyei jegyző és Turi Bálint alpolgármester adták át. Az előbbit idén Filep Imre, a Tempo Karate SE vezetője, az utóbbit pedig az SZPK női felnőtt csapata vehette át.

Az Év női csapatsportolója díjat a Fouetté Ritmikus Gimnasztika Sportegyesület bemutatója után dr. Molnár Attila polgármester nyújtotta át Horváth Nikolettnek, a Happy Dance Akrobatikus Rock and Roll SE sportolójának. Az esztendő férfi csapatsportolója Szakács Péter, a KVSE kézilabdázója lett.

Az esemény zárásaként, a KVSE Fitkid showja után Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség Elnöke adták át az Év sportolója elismeréseket, melyet ez évben a nők közül Horváth Lea, a KVSE sportlövője, míg a férfiaknál Pfeifenróth Tamás, a Komáromi Sportbarátok Köre Egyesület erőemelője érdemelt ki.

(Fotó: Fóti Dávid és Gábor Alexandra)

komarom.hu

hirdetés
Previous articleVers-zarándoklat Radnóti Miklós emlékére
Next articleSzupramolekuláris laboratórium Komáromban