HAZA RÉGIÓ Sikeresen pályáztak a városi intézmények

Sikeresen pályáztak a városi intézmények

1118
hirdetés

Sikeresen pályázott a Városi Művelődési Központ (VMK) és az Idősek otthona egyaránt, jelentős pályázati forráshoz jutva, amivel az épületeik energiahatékonysága javulhat.

A VMK a pályázatában, melyet az Enviromentális Alaphoz nyújtott be, az épület tetőszerkezetének újítására és a villámhárító cseréjére pályázott. 105 ezer euró összegű fejlesztés 95 százalékát fedezi a pályázati támogatás, 5 százalék pedig az önkormányzat által fedezett önrész. A közbeszerzés eredménye szerint a kiadások csökkentek, így olcsóbbra jön ki, 96 575 euró lesz – mondta el a részleteket Lakatos Róbert igazgató, aki július elejétől van az intézmény élén.

A felújítási munkálatok szeptemberben indulnak. A tervek szerint pár hónapon belül energia-hatékonyabbá válik a művelődési központ épülete. A pályázati feltételek szerint a beruházást november végéig meg kell valósítani.

Az Ispotály utcai Idősek otthona ugyancsak sikeres pályázatot adott be az Enviromentális Alaphoz. Ők nyílászárókat cserélnek, amire 160 ezer euró támogatást hagytak jóvá, ebből a projekt költségeinek 5 százalékát az önkormányzat fedezi. Az igazgatónő, Polgár Hedvig tájékoztatása szerint a jóváhagyott dotáció összege az egyik épület nyílászáróinak cseréjét tudja majd fedezni. Jelenleg még folyamatban van a közbeszerzési pályázat ellenőrzése, ha ez lezárul, itt is elkezdődhet a felújítás.

Mindkét esetben a pályázati anyag előkészítésében aktív részt vállalt a városi hivatal.

 

komarno.sk

hirdetés
Previous articleHitler-mellszobrot találtak a francia szenátus pincéjében
Next articleTeljesen megújulnak a komáromi iskolakonyhák