HAZA RÉGIÓ Senki sem lehet egyedül

Senki sem lehet egyedül

965
hirdetés

A koronavírus-járvány bejelentésének első pillanatától kezdve kiemelt figyelmet kaptak a nyugdíjasotthonok, hiszen egyértelműen a legveszélyeztetettebbek, a legfogékonyabbak a vírusra a szépkorúak. Azóta számtalan olyan olasz, vagy spanyol idősek otthonáról hallottunk, ahol a higiéniai előírások be nem tartása, a látogatási tilalmak elmulasztása miatt szinte kihaltak ezek az intézmények. A gútai városi idősek otthonában fordított volt a helyzet.

– Az történt ugyanis, hogy munkabiztonsági okokból azonnal bevezettük a szájmaszkok kötelező viseletét a kiszolgálószemélyzet számára. Azt ugyanis már mindenki tudja, hogy a szájmaszk nem véd meg senkit a vírustól, ám ha valaki megfertőződött, akár két héten át is tüntetmentes lehet, ám közben vírushordozóként bárkit megbetegíthet. Így azután az ápolók, a szakácsok, az irodisták is kötelezően viselték a maszkokat, amelyeket ügyes kezű asszonyaink varrtak, ám ellenszolgáltatásként arra kértek, hogy ők is viselni akarják a maszkokat. Egyébként az intézetünkből több száz mosható szájmaszk került ki a különféle intézményekhez. Ezt a jó szokásukat, s mi több, a vidámságukat a mai napig megtartották – mondja Mgr. Murányi György, a városi otthon igazgatója. A kialakult helyzet komoly kihívást jelentett az otthon vezetésének. Mondhatni drákói intézkedéseket hoztak, hiszen március 6-tól azonnali hatállyal betiltották a családi látogatásokat és időlegesen (a karantén intézkedések feloldásáig) bezárták a a nyugdíjas napköziközpontot. – Külön kihívást jelentett az alkalmazottak számára, hogy olyan programokat szervezzenek az itt lakók számára, amivel lekötik őket, feledtetik a bezártság érzetét. Ez volt a legnehezebb feladat, de most már elmondhatom, hogy sikerült megoldanunk. Igyekszünk az otthon lakói számára egyéni foglalkozásokat biztosítani, ami azért is nehéz, mert három csoportba oszthatjuk őket. Akik vitálisak, mozgékonyak, számukra a mozgás lehetőségét biztosítjuk. Vannak szobakerékpárjaink, amivel nem csupán az időtöltés szerepét töltetjük be, de a fizikai állapotukat is biztosítani tudjuk. Azok a lakóink, akik koruk, vagy betegségük miatt már a mozgáshoz segítséget igényelnek, kerekes szék segítségével vesznek részt a közös foglalkozásokon. De szólnunk kell azokról is, akik idejük nagy részét ágyban fekve töltik, ők külön foglalkozást kapnak. A nővérek folyamatosan ellenőrzik egészségügyi állapotukat, beszélgetnek velük és igyekeznek gondoskodni a kedélyállapotukról. Mindezek mellett a nyugdíjasotthonnak más területen is helyt kell állnia. Konyhájukon nem csupán az otthon lakóira kell főzniük, hanem számos „kliensük” van, akik szeretik a főztjüket. Március 18-tól változtattak az eddigi gyakorlaton és telefonos megrendelés alapján szállítják ki az ebédeket, nehogy egy esetleges fertőzött kontaktusba kerülhessen a konyhai személyzettel. Természetesen folyamatosan fertőtlenítenek mindent, így az épület belső helyiségeit is – árulta el az igazgató. – Naponta mintegy 80 nyugdíjasnak szállítjuk házhoz az általuk kiválasztott ebédet. Sajnos az idősek napközijének tevékenységét ideiglenesen fel kellett függeszteniük, mert ott nem lehetett volna biztosítani a folyamatos vírusvédelmet. Különleges helye van a gútai nyugdíjasok házának, hiszen lényegében a belvárosban van az épület, ami talán egyfajta bezártságot sejttet. – Ez a bezártság csak látszólagos. Igaz, a karantén bevezetése előtt a vitálisabb lakók eljártak az üzletekbe, hogy felfrissítsék tartalékaikat. Most ezt a szerepet az ápolók vették át, akik naponta végigjárják az itteni lakókat és megkérdezik, nincs-e szükségük valamire. Többnyire gyümölcsöt, édességeket, vagyis „nasikat” rendelnek. Az épült mellett van egy kis saját parkunk, amelyben folyamatosan virítanak a szebbnél-szebb virágok. Ezeket lakóink ügyességét dicsérik, akik a szabad levegőn hódolnak a kertészkedésnek. Van egy kis színpadunk, az most árválkodik, mi sem csinálunk tömegrendezvényeket, elmaradnak a színházlátogatások is. Szinte valamennyien nem a bezártságot fájlalják, hanem szeretteik hiányát. Ezen próbálunk segíteni úgy, hogy kialakítunk egy belső hálózatot, amelyen az épületben tartózkodók majd láthatják is szeretteiket, beszélhetnek velük, tarthatják a kapcsolatot. Most ezen dolgozunk és heteken belül ezt is megoldjuk majd – fejezte be a tájékoztatást Mgr. Murányi György, a gútai idősek otthona igazgatója.

Molnár Melinda felvételei

DUNATÁJ HETILAP 16/2020

hirdetés
Previous article„A rock örök és elpusztíthatatlan!” – P. Mobil a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon
Next articleVáltozások az anyakönyvi hivatal ügyintézésében