HAZA HÍR-MIX Segítségünkkel a bajcsi öreg tölgy is lehet az Év fája Szlovákiában

Segítségünkkel a bajcsi öreg tölgy is lehet az Év fája Szlovákiában

326
hirdetés

Az Ekopolis Alapítvány ez évben 22. alkalommal hirdette meg az Év fája elnevezésű, országos versenyt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az idős, ritka és/vagy veszélyeztetett fákra, illetve felkeltse az emberek érdeklődését saját környezetük iránt. A viadal győzteséről és további dobogós helyezettjeiről a lakossági szavazatok száma dönt. Szeptember 30-ig a Komáromi járás egyik legszebb és legidősebb fájára, a legalább 160 éves bajcsi tölgyre is voksolhatunk, s ekképp pár perc alatt túl lehetünk a mai napi jó cselekedetünkön…

„A bajcsi öreg tölgy, melyet a helyi önkormányzattal és Bachorec Ferenc (Magyar Szövetség) polgármester úrral összefogva, egyesületünk csapata tisztított ki, és jeles szlovák arboristák (fák gondozásában jártas szakemberek) metszettek meg, bekerült az Év fája vetélkedőbe. Most rajtatok a sor, hogy szavazzatok! A nyereménnyel járó pénzjutalomból információs táblát szeretnénk elhelyezni a helyszínen, mivel a pad és a fa szakszerű ellátása már az egyesületünk költségén megtörtént” – olvasható e bejegyzés Orosz Örs, a Sine Metu egyesület elnöke közösségi oldalán, aki a Magyar Szövetség Nyitra megyei és komáromi városi képviselője is.

Az Ekopolis Alapítvány oldalán található információkból az általam „mindent túlélő idős hölgynek” elnevezett bajcsi öreg tölggyel kapcsolatos érdekességeket is olvashatunk. Például azt, hogy a Bajcs község határában, az egykori esztergomi érsekség haraszti majorságában található fa története az ügyes mezőgazdász hírében is állt Simor János (1813-1891) esztergomi érsek nevéhez fűződik, ültetésének pontos időpontja és annak részletei azonban nem ismertek. Immár 14 méter magas, törzsének kerülete 390 centiméter, koronájának átmérője pedig meghaladja a 26 métert.

A II. világháború során túlélt egy bombatámadást, amiről a közvetlen közelében található bombavájat mindmáig tanúskodik. Az Év fája versenybe a bajcsi önkormányzat nevezte be, miután tavaly ősszel a Sine Metu egyesülettel a sokáig elhanyagolt környezetét is kitakarították, majd az említett arboristák is besegítettek.

Az Év fája elnevezésű, országos versenybe március 25. és április 25. között magánszemélyek, települések, iskolák, szervezetek nevezhették be a szívükhöz közelálló fákat. Majd május közepén következett a szakmai zsűri értékelése és a verseny fináléjába kerülő 12 fa kiválasztása. A nyilvános szavazást július 1-én indították, s az még szeptember végéig tart. Az alapítvány ezen facebookos oldalán is lehet szavazni: https://www.facebook.com/nadacia.ekopolis/.

Megjegyzem: a verseny szervezőinek jó humorérzékük lehet, mert annak fővédnöke már tizenkettedik éve az anyai ágon magyar származású, neves jazz énekes – zeneszerző Peter Lipa, akinek a vezetékneve magyarul hársfát jelent, és saját bevallása szerint az is a kedvenc fája… A viadal fő partnere pedig a Szlovák Takarékpénztár Alapítvány, további támogatói a következők: ISA Slovensko (Nemzetközi Fatermesztő Társaság), a Dajama könyvkiadó, az Artforum könyvesbolt és az ABIES kertészet.

A voksok összeszámlálása után októberben kerül sor az ünnepélyes értékelésre. A legtöbb szavazatban részesülő Év fája automatikusan bekerül az összeurópai megmérettetésbe, ahol elnyertheti az Év európai fája címet. Mindhárom dobogós fa egyenként 300 euró értékű, szakszerű gondozásban részesül. Sőt, a kisorsolt nevezők és szavazók közül majd többen az Artforum könyvesbolt könyvutalványainak örülhetnek.

A 4-es szám alatt versengő, bajcsi öreg tölgy részben az olvasóink segítségével feljuthat a dobogó egyik fokára. Szavazzanak rá minél többen, s erre kérjék meg a rokonaikat, ismerőseiket is! https://ekopolis.sk/zivotne-prostredie/strom-roka/finalisti/dub-bajc A részletes magyar nyelvű információk terjedését pedig cikkünk megosztásával segíthetik…

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

fotók: Sine Metu

hirdetés