HAZA AUTÓVILÁG SEAT Leon ST Style 1.4 TSI Ecomotive: A legszebb és leggazdaságosabb kompakt...

SEAT Leon ST Style 1.4 TSI Ecomotive: A legszebb és leggazdaságosabb kompakt benzines kombik egyike

2362
hirdetés

01Amikor – kupészerű formájával – megismertük az első SEAT Leont, álmunkban sem gondoltuk, hogy ebből valaha kombit is faragnak. Csakhogy az még 1999-ben volt, és azóta sok víz lefolyt a Duerón és a Tajón. Olyan sok, hogy az autó immár a harmadik generációnál tart, és a legutóbbinál megtörtént a lehetetlen: kombit is készítettek belőle. Ennek idén már megismertük egy attraktív dízelverzióját, most egy benzines volt soron.

Alaktan

AVW konszernen belül – teljesen érthetően – a SEATra osztották a „mediterrán formavilág” megjelenítésének hálás feladatát. Ennek a szereposztásnak tudható be, hogy a spanyolok kompakt kombija is szebbre sikerült a testvérekénél, tehát a VW Golf Variantnál és a Škoda Octaviánál. Az autó egész vonalvezetése tetszetős, harmonikus, egyben sportos: a motorháztetőn például pontosan középen is végigfut egy borda, a fényszórók pengeéles metszésűek, sőt még a sarkos visszapillantó tükrök is a dinamizmust hangsúlyozzák. A légnyelő ugyan kevésbé kapitális, mint a korábban tesztelt FR verzióé, de mérete így is tekintélyt parancsoló. Ami a farrészt illeti, nem annyira kihegyezetten sportos fazonú, mint az új Civic Toureré vagy a Hyundai i30 SW-é, de vitathatatlanul az egyik leggusztusosabb puttony, amit kompakt autó valaha is hordott…

Belvilág

Tulajdonképpen elég lenne annyit mondani róla, hogy olyan, mint egy mai, korszerű, de nem túlelektronizált-digitalizált autóé. Pontosabban: az ilyen kütyükből annyi van, amennyi ma már nagyjából el is várható. Vagyis: tempomat (igaz, csak sebességtartó fajta), digitális bemenetű rádió, 5 hüvelykes, multifunkcionális érintőképernyővel, kétzónás automata légkondi. A tolatóradar már feláras volt, 311 eurót kérnek érte. S mivel ebben az autóban tényleg semmi nincs túlbonyolítva, az ergonómia is kifogástalan; a klímapult például a leglogikusabbak és legáttekinthetőbbek egyike a maga nemében. Az enteriőr színvilága viszont kissé unalmas: mindent a szürke ural, a műszerfaltól az ajtóbetéteken át az üléskárpitokig. Az elülső ülések kifogástalanok (a vezetőének deréktámasza is van), a közöttük lévő széles könyöktámla rakodótér is egyben. A hátsók szintén kényelmesek, és pamlagszerű kialakításuknak köszönhetően középen is viszonylag komfortosan utazhat egy nem túl méretes egyén. Ha pedig nincs potyautas, masszív, dupla pohártartós kartámla nyitható le a helyén, lásd a megfelelő ábrát.

A kombinál oly fontos koffer mérete a kategória felső harmadába sorolható, variabilitása viszont a legtöbb konkurensénél jobb. Ez mindenekelőtt a dupla fenéknek köszönhető (lásd: 16/17. ábra), de nagyban növelik a térkihasználhatóságot az öblös oldalrekeszek is. A saroglya további praktikuma a síalagút, az egyszerű bővíthetőség (nem kell az ülőlapokkal manipulálni, a támlák pedig hátulról is dönthetők), valamint az ilyenkor keletkező sík padló. Szellemes megoldás, hogy az ilyenkor kiszerelt kalaptartót külön e célra szolgáló helyen lehet tárolni. Ennyi sok szép és jó után az egyetlen fekete pontot a magas küszöbnek köszönhetően vagyunk kénytelenek odaítélni az ötletesen kialakított koffernek…

Az országúton

A SEAT gazdag, 13 tagú motorskálával kínálja a puttonyos Leont, amelyben még földgáz-benzines kombináció is akad. Tisztán benzinesből – 86-tól-től 180 lóerőig – öt szerepel a listán, tesztautónkat ezek közül pont a középső mozgatta. (Pusztán érdekességként: ennek az 1,4-esnek van egy hengerlekapcsolós változata is, papíron fél literrel kisebb fogyasztással, ugyanakkor 150 lóerővel és 250 Nm-es nyomatékkal.)

Viszont ez a motor még „hagyományos” kivitelben is az egyik legjobb a kategóriájában. Nem ismer lefulladási hajlamot, rendkívül jól tűri a „dízelesen” alacsony fordulatszámot, potenciálja gyakorlatilag 1300-tól egészen hatezerig effektíven hasznosítható. Köszönhető mindez a kiváló beosztású hatgangos váltónak is, amely németesen precíz – értsd: rövid pályákon, biztos bekattanásokkal dolgozik. A fogyasztás pedig jóval közelebb áll a gyári álomértékhez, mint a legtöbb autónál! Tény, hogy nem voltak nagy cipekedések a teszt során, kettőnél többen is ritkán utaztunk, viszont bevallottam igyekeztem élvezni a motor pompás rugalmasságát és dinamikáját… Így jött össze az a bizonyos 5,8 liter; soha rosszabbat egy 125 lovas benzines autótól!

 

Vas Gyula

 

ADATLAP
Hengerűrtartalom:         1395 cm3
Teljesítmény: 92 kW (125 LE)@5000–6000
Nyomaték: 200 Nm@1400–4000
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 202 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,3 s
Csomagtér: 587–1470 l
Gyári átlagfogyasztás: 5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,8 l/100 km
CO2-kibocsátás: 120 g/km
Ár: 17 020 €
A kombi induló ára: 12 990 €
A tesztautó ára: €

[nggallery id=47]

hirdetés
Previous articleTávozik posztjáról a szlovák parlament elnöke
Next articleA kommandósok nem kopogtattak…