Kezdőlap DUNATÁJ Schmidthauer Lajos a gyógyszerészből lett orgonaművész

Schmidthauer Lajos a gyógyszerészből lett orgonaművész

279
MEGOSZTÁS

skni011-2Az emeleti bérlakásban már előző este gondosan összekészítette a család legszükségesebb holmijait. Pontosan annyit, amennyit egy férfi, nő és fiúgyermeke elbír a nagy ismeretlenbe vezető úton. A menekülők áradata már napokkal azelőtt elözönlötte az őrizetlenül maradt nyugati határt. Reményeik szerint sikerül majd eljutniuk Svájcba. Ha minden jól megy, másnap Győrben egyesül a család, csatlakozik hozzá felesége és fia, az ottani bencés gimnázium diákja.

A késő éjszakai órákig Pesten csend volt, rosszat sejtető halálos csend. A forradalom győzött ugyan, de… Az ember soha nem tudhatja, mire ébred másnap. Csak úgy ruhástól elszendergett a fotelban, s várta, hogy hajnalban megáll a ház előtt az autó és megszólal végre a csengő. De nem erre ébredt. Ágyúdörgés és géppisztolyropogás verte fel nyugtalan álmából. Felkelt és izgatottan bekapcsolta a rádiót. Az éter sistergő hullámain megszólalt a Szabad Kossuth Rádió bemondójának ismert hangja: Nagy Imre, Magyarország miniszterelnöke szól a nemzethez. Pörölycsapásként érték a hallottak: „A szovjet csapatok ma hajnalban orvul megtámadták Budapestet. Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén áll…” Mélységes döbbenetében már arra sem figyelt, hogy a rövid, de drámai beszédet követően több nyelven a nagyhatalmakhoz és az ENSZ-hez intézett segélyhívást olvastak be. Arcát elöntötte a hideg veríték, teste és lelke szinte lebénult. Minden remény oda van, pedig a szabadság, a szabadulás már csak egy nap kérdése volt. S most összeomlani látszik minden. Ezt meggyötört emberként már nem képes elviselni. „Le kell vonni a konzekvenciát” – motyogta szinte önkívületben, s a kézitáskájába készített gyógyszerekhez nyúlt, majd lefeküdt. Az eszméletét vesztő sorsüldözte művész kanapéja mellett egy nagy halom üres gyógyszeres doboz és fiola hevert a földön. Ezerkilencszázötvenhat november negyedikét mutatott a naptár. A bukásában is dicsőséges forradalom és szabadságharc és Schmidthauer Lajos orgonaművész, zeneszerző és orgonaépítő a haláltusájukat vívták.

(Folytatása következik)
Németh István

DUNATÁJ HETILAP