HAZA GAZDASÁG Rontott a gazdaság növekedési előrejelzésén a szlovák központi bank

Rontott a gazdaság növekedési előrejelzésén a szlovák központi bank

929
hirdetés

Az áprilisban előre jelzett 0,7 százalékról 0,6 százalékra rontotta a szlovák gazdaság idei évre várható fejlődési ütemét a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) kedden nyilvánosságra hozott középtávú előrejelzésében.

Az NBS által most közölt 0,6 százalékos érték megegyezik azzal, amit a napokban tett közzé a Nemzetközi Valutaalap (IMF), ám az 0,1 százalékkal magasabb értéket mutat, mint a pénzügyminisztérium 0,5 százalékra csökkentett előrejelzése, amelyet kedden a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági lap szellőztetett meg.
A központi bank szerint a korábbinál visszafogottabb várakozások főként az exportkereslet várható gyengülésével függenek össze.
Az NBS kedden az ideinél jelentősebb mértékben, 0,5 százalékponttal módosította a 2014-es illetve a 2015-ös évre vonatkozó előrejelzéseit is. A központi bank aktuális várakozásai szerint a szlovák gazdaság 2014-ben 2,3 2015-ben pedig 3,3 százalékkal nő majd. Az NBS szerint a jövő évre és a 2015-re vonatkozó előrejelzést a kormányzati kiadások várható visszafogása, a gyengülő hazai és exportkereslet miatt kellett módosítani.
A szlovák központi bank középtávú előrejelzésében az infláció alakulásának várható mértékén is változtatott. Az NBS aktuális adatai szerint az idén 1,7 százalékon alakul az infláció mértéke, ez 0,2 százalékponttal alacsonyabb érték, mint az előző negyedévben közölt adat. 2014-ben 1,6 százalékos árdrágulással számol az NBS.

MTI

hirdetés
Previous articleGhymes-koncert és a Honvéd Táncszínház előadása Kassán
Next articleÁrvíz után, kárfelmérések előtt