HAZA RÉGIÓ Révkomáromban tartott lakossági fórumot Vona Gábor

Révkomáromban tartott lakossági fórumot Vona Gábor

960
hirdetés

42506_200_200A két Komárom újraegyesülésének 75. évfordulóján, november 6-án Révkomáromban tartott lakossági fórumot Vona Gábor és Szávay István.

A Jobbik elnöke a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: pártja a kárpát-medencei magyarság számára írja programját.
Vona Gábor a komáromi Pokol hotel konferenciatermében tartott rendezvényen hangsúlyozta: a Jobbik rendezvénye sem a szlovákiai választásokkal, sem a november 7-i Máért-üléssel, sem pedig a jövő tavasszal sorra kerülő magyarországi választásokkal nincs összefüggésben. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke semmi rendkívülit nem lát abban, hogy pártjával határon túli magyar közösségeket látogatnak meg.

A cél, amiért Felvidékre jöttünk – fogalmazott Vona – a tájékoztatás és a tájékozódás. „Szeretnénk tájékoztatni a velünk szimpatizálókat, hogy mit gondolunk a kárpát-medencei magyarság és a világ helyzetéről, ugyanakkor kíváncsiak vagyunk arra is, hogy mi az, ami érdekli és foglalkoztatja az itteni embereket” – hangoztatta.
Vona fontosnak érzi, hogy a hasonló fórumok keretében bejárják a kárpát-medencei magyarságot, ugyanis – mint ahogyan azt a sajtótájékoztatón többször hangsúlyozta: a Jobbik a kárpát-medencei magyarság számára írja pártprogramját.
A Jobbik ezzel nem kíván a felvidéki pártküzdelmekbe beavatkozni: „nem pártokat, hanem ügyeket támogatunk, az itteni magyarság ügyeit kívánjuk szolgálni, ezen ügyek mentén kívánunk – akivel csak lehet – együttműködni” – fogalmazott a magyarországi párt elnöke.
Vona rámutatott: Magyarországon jelen pillanatban a fiatalok körében a Jobbik a legnépszerűbb párt. Ez elgondolkodtató tény és azt bizonyítja, hogy amit a jobboldali párt megjelenített a közéletben, az a fiatalokat megnyerte és megszólította.
A Jobbik legnagyobb előnye – véli a pártelnök –, hogy olyan tabukérdésekhez is hozzá mert nyúlni, mint amilyen az Európai Unióhoz való viszony. Magyarország csatlakozása az Európai Unió érdeke volt, nem az országunké, az uniónak volt fontos, hogy Magyarország olcsó munkaerejét és piacait megszerezze. Ez azonban Kelet-Közép-Európára ugyancsak érvényes, az Európai Unió gyarmatosította ezeket az országokat is – jegyezte meg.
Vona éppen ezért úgy látja, hogy miközben Szlovákiának és Magyarországnak nagyon sok vitája van – különösen, ami a felvidéki magyar ügyeket illeti – a két országnak vannak közös pontjaik. „Nagyon jó lenne, ha ezeket a kérdéseket közösen tudnánk képviselni. Ennek azonban egyetlen feltétele a felvidéki magyar kisebbség helyzetének rendezése.”
Hozzátette: Magyarországnak a lehető legjobb és a leggyümölcsözőbb viszony kialakítására kell törekedni Szlovákiával, és minden más környező állammal is. De a Jobbik feladatának tekinti az itteni magyar emberek érdekeinek felvállalását is, ezért a jószomszédság politikájának elvét olykor fel kell rúgni.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: a Jobbik nemzetpolitikai programjának középpontjában a magyar közösségek megmaradása, megerősítése áll. A magyar államnak minden erkölcsi, anyagi és diplomáciai segítséget meg kell adnia ahhoz, hogy a külhoni magyar közösségek szülőföldjükön megmaradjanak, és hogy jogaik teljességet élvezzenek.
Hozzátette: ezen a területen nagyon komoly kritikája van a pártnak a Fidesz-KDNP-kabinettel szemben. „A kormányzat nemzetpolitikai fordulatot hirdetett meg 2010-ben, azonban ez semmilyen szinten nem valósult meg” – vélekedett.
A jelenlegi kormány az állampolgárság ügyét állította nemzetpolitikai törekvésének homlokterébe, ugyanakkor ez sem nevezhető sikertörténetnek, hiszen az állampolgárság kiterjesztése, ha valahol nem volt sikeres, az éppen a Felvidék. Szomorúan látjuk – jegyezte meg –, hogy a magyar kormány az elmúlt három évben semmit nem tett az itt élő felvidéki jogfosztottak érdekében.
A Jobbik politikusa úgy látja: a Fidesz kormányzása alatt a támogatáspolitikában sem történt előrelépés, a magyar kormány az ország költségvetésének csupán egy ezrelékét fordítja a külhoni magyarság támogatására. Szávay ígéretet tett arra, ha jövőre a Jobbik kormányra kerül, a következő ciklus végére ezt ötszörösére növelik.
Beszámolt arról is, hogy a Jobbik új oktatásügyi támogatási rendszert dolgozott ki a határon túli magyarság számára, mivel szerintük a jelenlegi húszezer forintos támogatás nem ösztönzi kellőképpen a szülőket arra, hogy magyar iskolába adják a gyermekeiket. A felvidéki szülők azt látják ugyanis – véli Szávay –, hogy sok esetben a magyar iskolák versenyhátránnyal küzdenek, sokkal kevésbé felszereltek, lepusztultak.
A Jobbik által benyújtott költségvetési módosítójavaslat indítványozza, hogy az eddigi támogatást a magyar állam egy újabb húszezer forintos összeggel egészítse ki, ami ahhoz a magyar intézményhez kerülne, ahová a szülő gyermekét beíratja. Ez éves szinten öt-hat milliárd forintos forrást jelentene a külhoni magyar iskolák számára – hangzott el.
Szávay arról is szólt, hogy a Jobbik nemzetpolitikai céljai között olyan rendszer bevezetését tervezi, amely a magyarországi cégeket arra ösztönözné, hogy azok külhoni magyar területeken fektessenek be, hozzanak létre új munkahelyeket.
A sajtótájékoztatót követően Vona Gábor és Szávay István megkoszorúzta Esterházy János felvidéki mártír-politikus komáromi emléktábláját.

42506a42506b42506c

LM, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleCsúszik az átállás az egy egészségbiztosítós modellre
Next articleÚjabb lehallgatott telefonbeszélgetések szivárogtak ki