HAZA KULTÚRA Révbe ért a Pusztaszer

Révbe ért a Pusztaszer

200
hirdetés

A Pusztaszer a Selye János Gimnázium mellett működő zenekar. 2021 nyarán alakult, pár hét leforgása alatt kialakult a csapat, megszületett a Pusztaszer. Magyar alternatív és rockzenék feldolgozását adják elő. A zenekar élete elég nehézkesen indult a koronavírus járvány miatt, de amint lehetőség tárult a csapat elé, egyből megmutatták mit tudnak. 2022. április 30-án a Komáromi Napokon adtak egy nagykoncertet, ahol óriási sikert arattak, méghozzá annyira, hogy pár nappal ezután a diákság kérésére a zenekar 2022. május 5-én a gimibálon is fellépett. Este tíz órától főműsoridőben egy igazi nagy bulit csaptak, fényekkel, füstgépekkel, komoly színpad- és hangtechnikával. A betervezett repertoár után a zenekar még ráadás számokat is játszott a meg nem szűnő vastapsnak és ovációnak köszönhetően.


2022. június 1-jén Komáromban a Jókai Mór Alapiskolában léptünk fel a felső tagozatosoknak, június 17-én a Jókai Napokon koncerteztünk a VMK mellett található felújított színpadon. Fergeteges volt a hangulat, jó volt a hangosítás, sokan eljöttek, nagyon jól éreztük magunkat, és hálásak vagyunk a támogatásért és szeretetért, amit kapunk. Nyáron is voltak koncertjeink: július 23-án Alsóbodokon, augusztus 27-én Komáromban a Klapka téren léptünk fel a HashtagKN nevű rendezvénysorozaton, ami valójában egy verseny volt, és a díjak egyikével zártuk a nyarat. Őszi koncertjeink közül kiemelném az október 8-án megrendezett koncertünket a Révben, amikor a RESET Q3 2022 zenei fesztiválon léptünk színpadra az esti órákban a Túlontool és a Sin Seekas zenekarok előzenekaraként. Október 26-án kerül sor gimnáziumukban a gimibál megrendezésére, ahol fellépünk a zenekarral és egy nagykoncert keretein belül ünnepeljük meg a Pusztaszer létrejöttének első évfordulóját. Egy igazi nagy koncertre készülünk, sok-sok meglepetéssel várjuk a gimibálba érkezőket, például fényekkel, profi hangtechnikával, füstgépekkel, új repertoárral és az új zongoristánkkal Lebocz Zsomborral, de mindent nem árulhatunk el előre…


Sajnálattal kellett tudatnunk a hírt a nyárzáró koncertünk után, hogy zenekarunk billentyűse, Žibrita Rebeka már nem folytatja velünk a közös munkát. Köszönjük neki ezt az egy évet, további sok sikert kívánunk neki a sporthoz. Zenekarunk új billentyűse Lebocz Zsombor lett. Már nagyban folynak a próbák, Zsomborral könnyen összeszokott a csapat. Egyre több helyre hívnak bennünket fellépni, nyitottak vagyunk bármilyen felkérésre, koncertre, örülünk neki, ha színpadon állhatunk, mert azt csinálhatjuk, amit szeretünk és amit élvezünk. Hogy le ne maradjanak a további koncertjeinkről és egyéb eseményeinkről, kövessenek minket a hivatalos Facebook, valamint Instagram oldalunkon.


A zenekar tagjai: Szabó Emma – ének, Lebocz Zsombor – szintetizátor, Hevesi Dániel – gitár, Bernáth Bence – dobok és Kalmár Endre Félix – basszusgitár. Végül köszönetet szeretnék mondani a zenekar támogatóinak: a Selye János Gimnázium Szülői Szövetségének, a Király Püspök Alapítványnak, az iskola igazgatóságának és Szabó Attilának, III.D osztályos szülőnek.

Bernáth Bence, a zenekar dobosa

Tóth Viktor, Marosi Botond Máté és Kara Mátyás felvételei

hirdetés
Previous articleSamotný: Ez egy tudatos támadás az LMBTQ+ közösség és Szlovákia biztonsága ellen
Next articleSZAVAZÁSRA FEL! KI LEGYEN KOMÁROM KÖVETKEZŐ POLGÁRMESTERE?