HAZA RÉGIÓ Rendhagyó fúvóskoncert Nemesócsán

Rendhagyó fúvóskoncert Nemesócsán

1446
hirdetés

Obrázok1Tizenkettedik rendhagyó koncertjével ismét fellendítette a helyi kulturális életet a nemesócsai OUCHA Fúvószenekar. A november 8-án megrendezésre került eseményen a hangszerek főként a közelmúltban elhunyt két zenésztárs, Szép Lajos és Csincsi Ferenc tiszteletére szóltak. Búcsúzott továbbá az OUCHA Mazsorettcsoport is, mely tíz évnyi sikeres szereplés után fejezte be működését.

A rendezvény az elmúlt évekhez hasonlóan ismét nagy érdeklődésnek örvendett, ezt bizonyította a már jóval a kezdés előtt zsúfolásig megtelt kultúrház is. A várakozásnál megszokott izgatott suttogást ezúttal azonban szinte kézzel fogható feszültség váltotta fel, hiszen a színpad mindkét sarkában egy-egy fénykép alá helyezett mécses szimbolizálta a fúvószenekar többszörös gyászát.
Idén ugyanis mind a nemesócsai, mind a balatonfüredi zenei élet egy-egy jelentős alakját veszítette el Csincsi Ferenc és Szép Lajos személyében, akik barátságukkal elindítói voltak a két zenekar máig tartó szoros kapcsolatának. „Csillagok közt él már, angyalok közt jár, ott, hol csendből épül vár, s igaz lelkére az Isten vigyáz már.” – hangzott fel a műsorvezető hangja, majd kezdetét vette a koncert. Fájdalmas, érzelmekre ható repertoár következett. A hangszerek szinte sírtak, az atmoszférába pedig belevegyült a fájdalom érzete, melyet a két zenész, barát és egyben családapa hiánya okozott. Rövid szünet után igazi showműsor vette kezdetét Nemesócsa színpadán. A zenekar színes összeállítását a Csemadok helyi alapszervezete mellett működő OUCHA, Katica, Katica Junior mazsorettcsoportok, valamint a Pöttöm Tánccsoport tették még színvonalasabbá. A látvány, illetve a hangzás magával ragadott kicsiket és nagyokat egyaránt, a közönség többször állva tapsolt. Az örömteli szórakozásba ezután némi üröm is vegyült, ugyanis az OUCHA Mazsorettcsoport hivatalosan is bejelentette feloszlását, majd egyik díjnyertes produkciójával búcsúzott a nagyérdeműtől. A közel három óráig tartó koncert fináléval zárult, sikerét pedig hosszú percekig tartó vastaps igazolta.

Olláry Ildikó

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleLángoló ember rohant be a budapesti rendőrszékházba
Next articleKét házat is átkutattak Szentpéteren a rendőrök