HAZA GAZDASÁG Rekordévet zár idén a szlovák Kia

Rekordévet zár idén a szlovák Kia

1224
hirdetés

kia-motorsRekordévet zár az idén a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalatának gyártása már november végén meghaladta a 300 ezer gépkocsit – közölte a vállalat az MTI-vel szerdán.

    A Kia vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzeme 2014-ben már második éve működik teljes kapacitással, s az idén november végéig több mint 450 ezer autómotort is gyártottak.
    Az észak szlovákiai autógyárban 2012-ben 292 ezer, tavaly pedig 313 ezer gépkocsit gyártottak. A gyár képviselőinek tervei szerint az idén is sikerül rekordot dönteniük, s az üzem fennállása óta a legtöbb autót ebben az évben készítik el. Ha ez sikerül, akkor a gyárnak a 8 évvel ezelőtti létrejötte óta folyamatosan növelik a gyártást.
    A vállalat legnagyobb felvevő piaca november végéig az idén is Oroszország maradt, a legyártott gépkocsik 18 százalékát ott értékesítették. A Szlovákiában készült Kia gépkocsik második legjelentősebb piaca ismét Nagy Britannia volt, a gyártás 13 százaléka került eladásra a szigetországban, a harmadik helyet pedig, ugyancsak a tavalyihoz hasonlóan, ezúttal is Németország ( 9 százalék) foglalta el.
    A Kia Motors Slovakia vágtapolcai gyártóüzemének 2006-os beindítása óta az üzemben összesen már több mint egymillió kilencszázezer gépkocsi készült el. Ugyanebben az időszakban a szlovákiai Kia több mint két és fél millió gépkocsi motort is gyártott.
    A Kia Motors Slovakia, a Kia Motors Corporation első és jelenleg egyedüli európai gyártóüzeme, Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vállalat 3800 alkalmazottat foglalkoztat, amivel az egyik legnagyobb munkáltatónak számít Szlovákiában.

MTI

hirdetés
Previous articleSzobanövények téli ápolása
Next articleÚj kiállítás nyílt a Monostori erődben