HAZA RÉGIÓ Rekord harcsafogás Süttőnél

Rekord harcsafogás Süttőnél

219
hirdetés

A süttői Duna-szakaszon 91 kilogrammos harcsát fogott a településen élő Fülöp Sándor. A közel két és fél méter hosszú hal hatalmas erővel küzdött, negyven percig kellett fárasztani. Az életkorát húsz év körülire becsülte, a fogás súlya alapján az ország tíz legnagyobb harcsája közé tartozik, a vármegyei vizeken pedig abszolút rekordnak számít. A harcsa 13 centis mélyenjáró wobblerre, azaz műhalra harapott, mérlegelés és fotózás után pedig visszaengedték a Dunába.

A 48 éves horgász elmondta, kétszáz méterre lakik a parttól, gyerekkora óta szinte minden nap szakít időt a horgászásra. Foglalkozása is a hobbijához köti, a vármegye egyetlen halboltjában dolgozik. A rekordnagyságú harcsát egy barátjával együtt fogták, ez volt aznap az egyetlen kapásuk.

Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének elnöke elmondta, a tapasztalatok szerint egyre több a hal a kezelésükbe tartozó Duna szakaszon, ez a rekord mennyiségű telepítéseknek, valamint a hosszú távra tekintő, tudatos halgazdálkodásnak köszönhető. Megfigyelhető, hogy az utóbbi időben a horgászok egyre jobban vigyáznak a környezetre, a vízpartok tisztaságára.

Farkas István

hirdetés