HAZA RÉGIÓ Puskamustra, tárlatvezetés, musical…

Puskamustra, tárlatvezetés, musical…

516
hirdetés

Az első alkalommal megrendezett rendezvényre közel félezren látogattak ki az erődbe. A 11 órától induló tárlatvezetésekre nagy létszámmal jelentkeztek az érdeklődők, akik érdekes információkat hallhattak az erőd történetéről.

A puskamustrán megtölthették és elsüthették az ágyút is. A korabeli, ’48-as fegyverekről Turbók Attila hagyományőr mesélt, melyeket ki is próbálhattak a látogatók.

Korábban, az ősz elején rendezett Hadijáték alatt mutatták be először a Magyarock Dalszínház előadásában az Egri Csillagok című történelmi musicalt. A nagy sikerű darab ismét teltházzal ment a KlapkArénában Egyházi Géza, Csengeri Attila és Vadkerti Imre főszereplésével. A művet Bakó Gábor és Vizeli Csaba rendezte.

Ugyan az erőd november 14-től két hétig filmforgatás miatt nem látogatható, azonban az Őszi Cool Túra rendezvénysorozat folytatódik. A nagyenyedi két fűzfa ősbemutatójával és meglepetés programokkal várják az ideérkezőket november 27-én.

KOMAROM.HU

hirdetés
Previous articleA Garamban kötött ki egy migránsokat szállító autó, 11 embert kórházban kezelnek
Next articleTörténelmi komáromi kupasiker!