A Szentháromság-plébániatemplomban megtartott ökumenikus szentmisével vette kezdetét a Szent István-napi községi megemlékezés, amelyet Balogh Károly perbetei plébános, Nagy Péter keszegfalvai plébános (a falu szülötte) és Anton Solčiansky segédlelkész celebrált. A prédikációt mondta, igét hirdetett Erdélyi Zoltán tiszteletes. Az ünnepi, magyar és latin nyelven mondott szentmise után a perbeteiek a millenniumi emlékműhöz vonultak, ahol Kovács Csomor Endre történelemtanár ötlete alapján és a falu közösségének összefogásából a Komáromi járás első Szent István királyt ábrázoló köztéri mellszobrát leplezték le. Egyértelmű, hogy méltó helyre került a magyarországi Lebo Ferenc szobrászművész alkotása, hiszen a millenniumi emlékmű egyben emléket állít a falu második világháborús hőseinek, akiknek emlékkövei ezután országalapító királyunkra néznek. A szobor egyben kifejezi a perbeteiek összefogását és áldozatkészségét. Az avatáson a Brath Tibor vezette Árvalányhaj Népdalkör működött közre a tőle megszokott magas színvonalon. A szobrot Kósa József polgármester és Petheő Attila, a Csemadok járási elnöke leplezte le.
DUNATÁJ HETILAP 35/2015