HAZA BELFÖLD Pénteken megkezdődnek a Sajó szlovákiai szakaszán a szennyezés megállítását célzó munkálatok

Pénteken megkezdődnek a Sajó szlovákiai szakaszán a szennyezés megállítását célzó munkálatok

610
hirdetés

Pénteken megkezdődnek a Sajó szlovákiai szakaszán a szennyezés megállítását célzó munkálatok – írta a ma7.sk felvidéki magyar hírportál Ján Budaj, szlovák környezetvédelmi miniszter bejelentésére hivatkozva csütörtökön.

    „Megindul a felszín alatti vizek elterelése a Sajót szennyező alsósajói bányában” – idézte Budajnak a pozsonyi kormány ülése után tett bejelentését a ma7.sk. Ján Budaj közölte azt is, hogy a terveik szerint az ügyben még csütörtök folyamán megbeszélést folytat Nagy István magyar földművelési miniszterrel.     A Sajó szlovákiai szakaszán először február közepén észlelték a folyó vizének vöröses elszíneződését, amely mint kiderült az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott, amely a 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről került a folyóba. Az eddigi vizsgálatok eredménye szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb a határértéknél, továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak.     A szennyezett bányavíz a Sajó szlovákiai szakaszába az egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbányából került. A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, aztán csődbe ment. A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az „elengedhetetlenül szükséges” intézkedéseket maga az Ércbánya-vállalat végezte el, még 2012-ben.


MTI

fotó: facebook

hirdetés
Previous articleGaudium – jubileum: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is”
Next articleIrány a Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztivál!