HAZA DUNATÁJ Példák, melyeket a mai fiatalok követésre méltónak tartanak

Példák, melyeket a mai fiatalok követésre méltónak tartanak

996
hirdetés

Vajon vannak-e, és ha igen, kik a példaképei a mai középiskolásoknak, milyen eszméket tekintenek követésre méltónak azok a fiatalok, akik a szlovákiai magyar kisebbség mérnökei, orvosai, művészei, vezető egyéniségei lesznek a jövőben, s akiktől sorsának alakulása jelentős mértékben függ majd? Erre a fontos kérdésre kereste a választ a Galéria V4 annak a pályázati programnak a keretén belül, melyet a magyarországi Bethlen Gábor Alap támogatásával valósított meg.

A program négy középiskola, így a komáromi Selye János Gimnázium, a Mariánum Egyházi Iskolaközpont, a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium és a Schola Privata Gutaiensis diákjainak bevonásával zajlott, akik a zene, az irodalom és a képzőművészet kifejezőeszközeivel adtak választ a fenti kérdésre. A pályázatra beérkezett anyag kiértékelésére február 22-én délelőtt, a Selye János Gimnázium aulájában került sor, ahol a Galéria V4 elnöke, Kocsis Károly, valamint Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevő tanulókat és tanáraikat. Kocsis Károly bevezetőjében elmondta, hogy terveik szerint hagyományteremtésen munkálkodnak, hiszen a jövőben folytatni szeretnék ezt a felmérést, elképzelésük szerint még több középiskolát, sőt, a magyar oktatási nyelvű egyetemeket is bevonva. A rendezvényt az egyik résztvevőnek, Misák Bencének a fuvolajátéka (Fekete Ilonának, a Művészeti Alapiskola tanárának kíséretében) nyitotta meg, Bence ugyanis egy megzenésített verseket tartalmazó CD-t nyújtott be a pályázatra, a zene eszközeivel fejezve ki, milyen eszményképeket tekint követendő példának.

Az irodalmi rész kiértékelését Batta György író, publicista végezte, aki elmondta, hogy az a kor, amelyben ő élt középiskolás korában, lényegesen eltér a mostanitól, mivel mostanra nagyon sok ősi hagyományt, amelyek a magyarság számára megtartó erőként hatottak, felszámoltak, elfeledtek. Pedig nemzeti kisebbségünk szempontjából sorsdöntő, megtartó, vagy éppen megsemmisítő jelentőséggel bír, milyen példákat tartanak követendőnek a mai fiatalok, milyen szellemben nevelik majd gyermekeiket a jövendő családanyák. A prózai munkák értékelése alapján kitűnt, hogy az ifjúság választott példaképei között vannak többek között történelmi alakok, költők, sportolók. Nagyon figyelemreméltó, hogy két pályázó az édesanyját nevezi meg példaképeként, de a választott eszményképek között szerepelt például Baróti Szabó Dávid költő, nyelvművelő, Brunszvik Teréz, a nő- és gyermeknevelés nagyasszonya és Buddha is. Egy pályázó például nagyon találóan megfogalmazta, hogy akár ő maga is lehetne a saját példaképe, amennyiben helyesen látja a világot és saját lehetőségeit okosan aknázza ki. A legjobb munkák szerzői közül megemlítette a teljesség igénye nélkül Szabó Bianka, Fábik Ágnes, Vendégh Béla, Román Sándor, Balogh Nikolett, Juhász Anita, Mazán Anikó és Paluska Zsuzsanna nevét. A pályamunkákból szemelvényt olvasott fel Szabó Anasztázia, a Kazinczy-verseny országos győztese, a Selye János Gimnázium tanulója. A harmadik részt a képzőművészet eszközeivel megfogalmazott vélemények alkották, itt főleg a Schola Privata Gutaiensis tanulói tűntek ki rajzaikkal, festményeikkel, tűzzománcképeikkel, de a többi három iskola diákjai is jeleskedtek. Végezetül Kocsis Károly köszönetet mondott a pályamunkák benyújtóinak és felkészítő tanáraiknak, valamint a Selye János Gimnázium igazgatójának, hogy otthont adott a program kiértékelésének.

-nkzs-

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleKomáromi autótesztelő: Renault Clio 0,9 TCe Dynamique: Újabb szépség született
Next articleSME: a külföldi elmeorvosok ellenzik Malina-Zák Hedvig újabb vizsgálatát