HAZA HÍR-MIX Óvatos optimisták. Ülésezett a Szövetség Nyitra Megyei Tanácsa

Óvatos optimisták. Ülésezett a Szövetség Nyitra Megyei Tanácsa

389
hirdetés

Május 19-én délután a Szövetség komáromi járási irodájában tanácskozott a Szövetség Nyitra Megyei Tanácsa. Azután a hazai magyar párt ezen 10 tagú tanácsa sajtótájékoztatón szögezte le: továbbra is egyhangúlag a pártegység híve. A megyei frakció 18 tagja között sem akad olyan, aki ki akar lépni a pártból, illetve e képviselőcsoportból.

Egységes marad a Szövetség Nyitra megyei frakciója

Andruskó Imre, e megyei tanács elnöke és Farkas Iván megyei frakcióvezető is megerősítette: a legutóbbi frakcióülésen valamennyi frakciótag kijelentette, hogy a Híd-platform szakadása ellenére is a Szövetséget alkotó 3 platform közös pártjában gondolkodnak, s a megyei választási ciklus hátralevő három és fél évében is egységben kívánnak dolgozni a Nyitra megyében élők érdekében. Annál is inkább, mert semmiképp sem akarják gyengíteni az 54 tagú megyei önkormányzat legerősebbnek tűnő képviselőcsoportját. Tehát a Híd-platform mind a 4 megyei képviselője – Andruskó Imre, Fekete Zoltán, Tölgyesi Róbert és Vitkó Andrea – marad a Szövetségben.

Andruskó Imre: „A hátralevő három és fél évben is egységben kívánunk dolgozni”

”Ilyen homogén csapat más megyében nincs, s azt megpróbáljuk homogénként megtartani. Mi nem fogunk platformozni, nálunk mindenki egyforma. Óvatos optimisták vagyunk, amikor kijelentjük: a választási ciklus végéig megmarad ez az egység” – jegyezte meg Farkas Iván.

Ahogy hallhattuk: hasonlóképpen kitart az egység mellett a 10 tagú Nyitra Megyei Tanácsa is, amely 5 tagja az MKP-, 3 a Híd-, 2 pedig a Szövetség-platform tagja, s a pénteki ülésen teljes létszámban jelen volt.

Farkas Iván: ”Ilyen homogén csapat más megyében nincs”

Szóba került Csenger Tibor megyei alelnökké való kinevezése is, ami ugyan kissé csúszott, de az érintett elárulta: jobb viszonyban van(nak) Branislav Becík, új megyefőnökkel, mint amilyenben volt(ak) az elődjével, Milan Belica megyeelnökkel. Ez reménykeltő, és még eredményesebb közös munkát tehet lehetővé.

Csenger Tibor: „Jobb viszonyban vagyunk az új megyefőnökkel, mint voltunk az elődjével”

Orosz Örs ahogy az Andruskó Imrével közösen tartott, szerdai képviselői sajtótájékoztatóján, ma is hangsúlyozta: „országos szinten sem a Szövetség esett szét, hanem a Híd-platform”. Emlékeztetett e párt Nyitra megyében tavaly ősszel elért nagy sikerére, amikor „megkétszereződött e frakció ereje”. Hiszi és vallja, hogy a választóiknak most sem fordíthatnak hátat, hanem a megye 5 járásának további felvirágoztatása céljából, ezentúl is képviselniük kell az érdekeiket.

Orosz Örs: „Nem a Szövetség esett szét, hanem a Híd-platform”

Gyarmati Tihamér felidézte 2022 őszét, amikor a közös választási kampány összekovácsolta a 3 elődpárt tagjait, s azóta is jól megvannak egymással, értelmes célok érdekében tudnak együttműködni. Andruskó hozzátette: nem baj, ha köztük időnként vannak nézeteltérések, mert vitázni szabad és kell is, de „mindig konszenzusos döntéseket kell hozni”.

Bolya Szabolcs arról is beszélt: eddig úgy tűnik, hogy járási szinten is megőrizhető a pártegység, s bár akadnak távozó Híd-platform-tagok, de e téren nem szembesültek kimagasló számokkal. A vonatkozó adatokat még nem véglegesítették.

Gyarmati Tihamér felidézte 2022 őszét, amikor a választási kampányban összekovácsolódtak az elődpártok tagjai

A Ma7 őszi parlamenti választásokkal kapcsolatos kérdésére, hogy a tanácstagok szerint Nyitra megye, illetve annak egy-egy járása kellő súllyal van-e jelen a már lezárt vagy még véglegesítés előtt álló képviselőjelölt-listákon, többen igennel válaszoltak. Hozzátették: a Szövetség megyében élő jelöltjei megfelelő helyeket kapnak az országos listákon. Farkas Iván a személyes példáját említette: „a veteránok pedig visszahúzódtak, hogy helyet adjanak a bizonyítani kívánó, fiatalabb politikusainknak“.

Bolya Szabolcs: „Eddig úgy tűnik, hogy járási szinten is megőrizhető a pártegység”

Fekete Zoltán, Nyírágó polgármestere, a Híd párt egyik alapító tagja is hangot adott a platformszakadással kapcsolatos véleményének. Felidézte a megyei választási siker kapcsán kialakult eufóriát, kiemelve: „az egységnek volt köszönhető ez a siker“. Úgy gondolja, hogy felelőtlen lépés volt négy hónappal a parlamenti választások előtt kettéválnia a Híd-platformnak. Hiszi, hogy akik ezt akarták, előbb kellett volna távozniuk. „Ez ugyanis egy folyamat sajnálatos eredménye. Mi megyei szinten továbbra is méltóképpen akarjuk képviselni a minket megválasztó polgárokat“ – fogalmazott.

Fekete Zoltán, Nyírágó polgármestere, a Híd párt egyik alapító tagja

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleKék Gomb (Modrý gombík) – gyűjtés a Selye János Gimnáziumban
Next articleŠTS: Marian K-t felmentették, Alena Zs-t bűnösnek találták a Kuciak-ügyben