HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Összefogás a Nemzeti Összetartozás évében

Összefogás a Nemzeti Összetartozás évében

1883
hirdetés

Maglód város önkormányzata és a Maglódi Polgári Kör már 14 évvel ezelőtt olyan rendezvényt szervezett, amely fő céljának az évenkénti Kárpát-medencei magyarság találkozójának megszervezését és gasztronómiai valamint kulturális hagyományainak életben tartását tűzte ki követendő célul.

A kolozsnémaiak csapata – háttérben látszó térképen van feltüntetve
azon települések neve, akik szorosan együttműködnek
a Kárpát-medencei magyar találkozó sikerén

A háromnapos rendezvényt 2020. február 14. péntek este a rendezvény fővédnöke Pánczél Károly a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Berecz András HA VAGYUNK – LEGYÜNK című előadói estje követte. A Kossuth-díjas mesemondó, népmesegyűjtő és előadóművész édesapja Sőregen – Felvidéken született. Az előadóművésszel erről és a Felvidékhez kötődő kapcsolatairól az előadóestje után beszélgettem (lent). A szombati nap a reggeli óráktól a hagyományos disznóvágás és a disznóvágási ételek elkészítéséről szólt, miközben a faluház udvarán népzenészek és műkedvelő néptáncosok műsorát is figyelemmel lehetett kísérni az apró ovisoktól kezdve egészen a nyugdíjaskorú táncosokig. Ez az a szabad szórakozást adó időtér, amikor felszabadultan el lehet beszélgetni az önkormányzatok munkájáról és a jövőbeni együttműködésről. A kolozsnémai kis csapat jelenlétükkel visszaigazolták a szervezők elgondolását, hogy minden évben újabb és újabb határontúli település lakosai adjanak egymásnak baráti kezet és e barátság kialakulásához Maglód adja meg a találkozóhelyet.
Az esti kultúrműsort a Várdaróci Magyar Kultúrális Egyesület illetve a hazai Kacamajka néptánccsoport valamint a Pusztinai csángó női népdalcsoport szolgáltatta. A kultúrműsor előtt ünnepi köszöntőt mondtak: dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, dr. Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke illetve Petrovics János a Maglódi Polgári Kör elnöke.

(jobbról) Szalay Rozália Kolozsnéma polgármestere beszélget Tabányi Pállal
(középen) Maglód város polgármesterével


Vasárnap – lélekemelő búcsúként – a maglódi evangélikus templomban az ökumenikus istentisztelet keretében a felvidéki Gömörhosszúszó evangélikus lelkésze Ferenczy Erzsébet tartott istentiszteletet. Az istentiszteleti perselyadományok pénzösszege 142 ezer forint volt, amit a maglódi Erdélyi Kör tagjai további 50 ezer Forint adomány felkínálásával egészítettek ki. A befolyó pénzadományok idén a kárpátaljai Bene község gyermekeinek oktatásának megsegítésére lesznek felhasználva, amit a község jelenlevő polgármestere vett át és köszönt meg.


A XIV. Kárpát-medencei magyar találkozó ezzel a felemelő, összetartozást bizonyító emberi cselekedettel ért véget.

 

DUNATÁJ HETILAP 9/2020

hirdetés
Previous articleA felvidéki magyarságnak van esélye változtatni a helyzetén, ám ehhez: EL KELL MENNI!
Next articleTarolt az ellenzék, a jobboldali OLaNO nyert a nem hivatalos végeredmények szerint