HAZA HÍR-MIX Orgona és keresztszentelés Gútán

Orgona és keresztszentelés Gútán

2058
hirdetés

orgonaszenteles1 orgonaszenteles2

Vasárnap a gútai Nagyboldogasszony-plébániatemplomban Monsr. Kiss Róbert érseki vikárius, kanonok, Komárom esperesplébánosa és Szlovák Marian gútai plébános celebrálta azt az ünnepi misét, amelyet Palkovich Viktor, a város iparosodásának úttörője, korábbi plébános születésnapja alkalmából tartottak. Palkovich atya 1886 és 1925 között Gútán szolgált és tagja lett a község képviselő-testületének is. Létrehozta a helyi malomipari részvénytársaságot, melyet elnökként irányított. Saját részvényeinek bevételéből az oktatást támogatta. 1906-ban a választmányi tagok közreműködésével sikerült létrehoznia a tejszövetkezetet, s még ugyanabban az évben megalakult a római katolikus iparos kör több mint 300 taggal. A szentmisén került sor a felújított orgona felszentelésére, amelyen a Nagy István, a templom fiatal orgonaművésze által írt felvidéki magyar mise is elhangzott. Az Uram irgalmazz, Dicsőség a magasságban, Szent vagy és Isten báránya összetételű magyar mise modern hangzású, zenei összhangját tekintve pedig ünnepi jellegű. Ajánlatos lenne, hogy a szlovákiai magyar templomokban egyre gyakrabban hangozzon fel, bár dallamvilága eléggé összetett, de könnyen megtanulható. A szentmise után az atyák megáldották a nemrégiben felújított kőkeresztet, a Palkovich Társaság megkoszorúzta az emléktáblát, Kiss Róbert pedig kedélyesen elbeszélgetett az ismerős gútai hívekkel.

DUNATÁJ HETILAP 42/2016

hirdetés
Previous articleXII. Kóczán Mór Napok Csallóközaranyoson
Next articleHyundai i20 1.0 T-GDI Style: Egy kis csoda ez a motor!