HAZA RÉGIÓ Öregdiákok köszöntése az Ipariban

Öregdiákok köszöntése az Ipariban

1161
hirdetés

Június 4-én, szombaton a komáromi Ipari Szakközépiskola jeles rendezvénynek adott otthont. Szalai Erika mérnök igazgatóhelyettes szervezőmunkájának eredményeként 120 öregdiák vehette át az iskola plakettjét, valamint az arany-, illetve gyémántmatúra oklevelet. Vetter János mérnök iskolaigazgató üdvözlő ünnepi beszédét az öregdiákok megemlékezései követték.
Nosztalgiával és szeretettel emlékeztek az ötven, illetve hatvan évvel ezelőtti alma materre, a tanításra, tanáraikra és végül, de nem utolsósorban felelevenedtek a régi diákcsínyek is. A rendezvényt az iskola tanulóinak kultúrműsora tette színesebbé. Az ünnepélyes megemlékezés után baráti beszélgetésekkel tarkított, meghitt hangulatú állófogadás következett. A komáromi Ipari Szakközépiskola évente már hagyományszerűen megemlékezik az ötven, illetve hatvan éve érettségizett öregdiákjairól. Ennek a szép hagyománynak a szellemében nyílik ki minden év júniusának első szombatján az iskola kapuja, megállítva a szárnyaló időt, felidézve az ifjúság, a diákélet csodaszép pillanatait.

PaedDr. Tóth Katalin

DUNATÁJ HETILAP 23/2018

hirdetés
Previous articleA komáromi strandon valóban minden szép és jó? (1.)
Next articleKözösen ünnepeltek