HAZA RÉGIÓ Omega-koncert július 19-én Tatán

Omega-koncert július 19-én Tatán

1445
hirdetés

IMG_2075Sajtótájékoztatót tartott a tatai vár teraszán az Omega együttes, melynek témája a július 19-én a megújult szabadtéri színpadon bemutatandó Omega Oratórium volt.

Az együttes két tagja, Benkő László és Kóbor János menedzserükkel Trunkos Andrással érkeztek városunkba. A találkozót Lobenwein György szervezte, aki jó kapcsolatot ápol a zenekarral. A város képviseletében Michl József polgármester köszöntötte a vendégeket, s elmondta, az új nézőtér 1800 fős lesz, 400 fix ülőhellyel, a több 1400 pedig mobilizálható. A színpad is nagyobb lesz a réginél, méltó helye lesz az Omega Oratóriumnak.

S hogy miről is szól az Omega Oratórium? Rock- és szimfonikus zene, szólóének és kórusrészek: bátor, nem mindennapi társítások. Az Omega együttes legszebb dalainak feldolgozása. Az áthangszerelés révén a rock instrumentumai, a szimfonikus zenekar akusztikus hangszerei, az orgona és a szóló- és kórusének az Omega-klasszikusokat merőben új interpretációban mutatja be.

A zenekar helyi szereplők közreműködését is kérte, így az Egressy Kamarakórus Robozné Schőnfeld Zsuzsanna vezetésével, valamint a tatabányai Kamara Filharmonikus Zenekar Román Géza vezetésével adják a kíséretet a zenéhez.

Az előadás tehát július 19-én szombaton lesz, a részletekről később tájékoztatjuk a kedves olvasókat.

tata.hu

Az előadás tehát július 19-én szombaton lesz, a részletekről később tájékoztatjuk a kedves olvasókat.

hirdetés
Previous articleJogerősen tíz év fegyház a tatai ékszerboltot kirabló szlovákiai férfinek
Next articleElképesztő zenei felhozatal a naszvadi Tűzvirágon