HAZA GAZDASÁG Nyolc százalékkal növelné a munkaügyi tárca a minimálbért

Nyolc százalékkal növelné a munkaügyi tárca a minimálbért

998
hirdetés

Jövőre magasabb lesz a minimálbér, az értesülések szerint a jelenlegi havi 352 euróról 380 euróra növekszik. Legalábbis ezt az összeget javasolja a szociális, munka- és családügyi minisztérium. „A minimálbér havi 28 euróval való emelése mintegy 7,95%-os évközi növekedést jelent” – jelentette ki a tárca, amely a minimálbér növelése során az ország elmúlt évi gazdasági és szociális helyzetének értékeléséből, valamint az ebben az évben várható fejlődésből indult ki.
A szociális tárca az után állt elő a javaslatával, hogy a szociális partnerek július 15-éig nem tudtak megegyezni a minimálbér összegének tekintetében. A Munkáltatók Országos Uniója (RÚZ) az eddigi 352 euró szintjén szerette volna tartani a minimálbért, s egészen addig nem is javasolta emelni azt, amíg az átlagos munkanélküliség az országban nem csökken az európai uniós átlag alá. A munkáltatók uniója azzal érvelt, hogy a minimálbér emelése negatívan befolyásolhatná a munkapiacot.
A Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja (KOZ) ellenkezőleg, 400 euróra szerette volna emelni a minimálbért, hogy annak nettó értéke meghaladja a 346,33 eurós szegénységi küszöböt. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) egyetértett a minimálbér emelésével, de legfeljebb csak 5%-kal, azaz havi 369,60 euróra.
A javaslatról a munkaügyi tárca tárgyalásokat folytat majd a szociális partnerekkel a Gazdasági és Szociális Tanácsban, amelynek ülését augusztus 18-ára tervezték. A jövő évi minimálbér nagyságáról a végleges döntés a kormány hozza meg.

dé, Felvidék.ma

hirdetés