HAZA RÉGIÓ Nyitra megye immár három alelnöke: Csenger Tibor, Klein Ottokár és Jozef Stankovský

Nyitra megye immár három alelnöke: Csenger Tibor, Klein Ottokár és Jozef Stankovský

216
hirdetés

Szeptember 23-án ismét ülésezett a Nyitra Megyei Önkormányzat. Farkas Iván, a Magyar Szövetség megyei frakcióvezetője a két legfontosabb döntésről elsőként portálunkat tájékoztatta.

Kép: Magyar Szövetség

„Az egyik mai fontos napirendi program az ipolysági magyar tannyelvű Szondy György Gimnázium és az ottani szlovák tannyelvű gimnázium városra való átruházásának megvitatása volt. Ezzel a témával már mintegy fél éve foglalkozunk, s testületünk ma elfogadta a vonatkozó átruházás szándékát. Ipolyság város érdeke az, hogy az ottani 80 diákkal működő magyar és 60 diákot oktató szlovák gimnáziumot érintő vertikális integráció során ezek az intézmények egy-egy magyar, illetve szlovák alapiskolához legyenek csatolva. Az is előfordulhat, hogy a létrejövő iskolaközpontoknak majd óvodák is részüket képezik” – magyarázta Farkas Iván.

Hozzátette: a megyei hivatalnak a továbbiakban, vagyis a decemberi, azaz 16. testületi ülésükre tervezett végső döntésig elő kell készítenie ezt a folyamatot, s az Ipolysági Városi Hivatallal meg kell egyeznie a vonatkozó szerződés részleteiről.

„Erre a lépésre azért van szükség, mert ezen kisiskolák fenntartására nem elég a kapott normatív támogatás, ezért azokat a bezárás rémképe fenyegeti. Ez azonban az említett stratégiai megoldással megelőzhető” – hangsúlyozta.

A másik mai lényeges döntés pedig a megyei alelnökök kinevezésére vonatkozott.

„A mindenkori megyei elnök kizárólagos jogköre javasolni alelnököket. Branislav Becík megyefőnök ezt megtette, s a pártunkat képviselő Csenger Tibor mellé további két alelnöknek, a független Klein Ottokárt, Érsekújvár polgármesterét és Jozef Stankovskýt, a Nagytapolcsányi járásban levő Nyitrabajna (Bojná) kisközség polgármesterét javasolta. Mivel  mindketten élvezik a megyei önkormányzat bizalmát és támogatását, immár három alelnöke van Nyitra megyének, akik majd egymás között arányosan elosztják az elvégzendő munkát”

– zárta tájékoztatását a megyei frakcióvezető, nem titkolva, hogy e két fontos napirendi pont megvitatása sok időt vett igénybe.

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk   

hirdetés