HAZA SPORT Nyitra a szerdai hazai pályán elszenvedett vereségét Komáromban kompenzálta

Nyitra a szerdai hazai pályán elszenvedett vereségét Komáromban kompenzálta

900
hirdetés

IMG_3582Szerdán Nyitra odahaza kapott ki az Inter csapatától 80:83 arányban. A nyerést sajnos Komáromban gyakorolta.

Az első negyedet a vendégek kezdték jobban. Szerzett pontjaik is azt bizonyították, hogy nyerni jöttek Komáromba. Az 5. Percben már tizenkét ponttal vezettek. A komáromi csapat legnagyobb támaszának Šoška bizonyult, kinek hála a negyed végén már csak 4 pontos volt a különbség. A második negyedben a hazai csapat javított a védelmén és fordítani is tudott, minek köszönhetően a félidő 46:40-es eredményt hozott.

A vendégek csk a mérkőzés folytatásában mutatták meg igazán az erejüket, hiszen a hazai csapatot szinte nem hagyták levegőhöz jutni. A 7. percben már döntetlen volt az állás és minden kezdődhetett előről. A Nyitra legjobbja Frazier volt (30 pont) kinek is köszönhetően a vendégek  a harmadik negyed végére már hét pontos előnyre tettek szert. Az utolsó negyedben a hazai csapat ugyan mindent megtett, hogy megfordítsa az eredményt, de az ereje nem volt elég a nyitrai fiúk ellen, így Komárom kikapott 76:81 arányban.

Pinke Noémi

dunataj.sk

hirdetés
Previous articleHatvanéves fennállását ünnepelte a Karvai Szakközépiskola
Next articleGútai Líra 2013: Tarolt a vágsellyei Peter Šrámek